2026. március 16.
A Gyergyó nyerte a párharc harmadik mérkőzését
Az U19-es jégkorong bajnoki döntő harmadik meccsén 3-1-re nyert a Gyergyó, így előnyben vannak a párharcban.

Ezúttal Asztalos Péter Barnabással a kapuban kezdett a Fradi. Viszonylag eseménytelen első 7 perc után Asztalos védett bravúrral egy kapu előtti kavarodást követően. A 7. Percben Nagy Mátyás ült ki két percre buktatásért. Az előnyt a Gyergyó kihasználta, a 7-es számú Gál Tihamér a 21-es számú Csíki Balázs átadásából lőtte ki a kaput (1-0). A bekapott gól után felélénkült a Fradi, Molnár kapusnak többször is védenie kellett. A harmad hátralévő részében kiegyensúlyozott küzdelem zajlott, hol az egyik hol a másik kapu forgott veszélyben. Az eredmény azonban nem változott.

A középső játékrészben az első kapura lövésre egy percet kell várni, Asztalos hatástalanított egy kellemetlen gyergyói löketet. A második percen a Fradista Kovács lőtt vasat. A harmadik percben egy gyors korong kihozatalt követően Bencze centerezett ám a korong miliméterekkel tévesztette el Szekeres ütőjét. A harmad felénél Molnár hárított terdelve. Maradt az 1-0. Egy perccel később Kovács veszélyeztetett ám Molnár ezúttal is a helyén volt, csak úgy mint Bencze lövésénél. Két perccel később Novák lőtt a fekvő kapus fölött fölé majd Kovács veszélyeztetett végül Nagy lövése is a kapusban akadt el. Egy elvesztett koronggal megindult a Gyergyó ám egy szép összjátékot követően a támadó méterekkel a kapu fölé lőtt. 25 másodperccel a harmad vége előtt Bencze lőhetett még, ám Molnár fogta. A harmad végén a Gyergyó többször is látványosan szabálytalankodott, az egyik székely játékos állította be hátulról ellenfelet a palánkba ám a síp néma maradt.

A harmadik harmad gyergyói lövésekkel indult. 1:20-al a harmad kezdése után előnybe került a Fradi. A 10-es számú Puskás ült ki testre ütésért. Ez különösebb veszélyeztetés nélkül telt el. Egy kék vonal előtti korongvesztésből a Gyergyó megszerezte második gólját, Albert és Kiss passzát Kolumban lőtte be (2-0). Nem sokkal később a 79-es számú 19 éves román U20-as válogatott Máthé Zsolt szólóját Asztalos hárította. A harmad felénél a Ferencváros átvette az irányítást, de Molnár többször is védett. Ezután is próbálkozott a Fradi, ám gólt lőni nem sikerült. Egy kapu előtti kavarodás után a 7-es számú gyergyóit, Gált vitték ki akasztásért. A kiállítás után a Fradi időt kért. Az emberelőny közben az egyik bíró kapott egy korongot, ezért ideiglenesen három zebrával folytatódott a mérkőzés. Az előnyt a Fradi ezúttal sem tudta gólra váltani. Ezután gyergyói percek következtek. A zöld-fehérek beszorultak. Két és fél perccel a vége előtt Szekeres szerzett korongot és a kapus elé bekorcsolyázva betette azt a vasak közé (2-1). 1:58-nál a gyergyói Stanescunál szakadt el a cérna és akadályozásért ki is ültették. 15 másodperccel a vége előtt időt kért a Gyergyó. Az időkérés után a Fradi hat mezőnyjátékossal tért vissza. A székelyek elhoztak a korongot és az üres kapuba lőtték. A gólt Gál Tihamér szerezte (3-1).  A mérkőzést így a Gyergyói HK nyerte és ezzel 2-1-re vezet az egyik fél három győzelméig tartó párharcban. Folytatás kedden, ismételten Érden.

Somogyi Balázs vezetőedző, FTC-Telekom U19:
"Nem kezdtünk jól, nem kezdtünk jól kinyílt egy kicsit a pálya, ugye nagyobb pályán vagy hosszabb pályán játszottunk. Nem, nem esett jól nekünk ez. A második harmadra viszont megtaláltuk a formánkat domináltunk, nagyon jó dolgokat csináltunk. Mint mondtam, ez egy tanulási folyamat nekünk, gyerekekről beszélünk. A lényeg az, hogy ha megbeszéljük, hogy nincs felesleges kiállítás, akkor nincsen, említettem a speciális játékelemeket, eldöntik ezeket a mérkőzéseket, nincsen semmi gond. Emelt fővel megyünk, tovább voltunk már ebben a szituációban, ismerős a helyzet. Jól játszottunk ma, de tudunk ennél sokkal jobban. Holnap nekimegyünk újra és elvisszük csütörtökig a párharcot."

Asztalos Péter Barnabás kapus, FTC-Telekom U19:
"Az első harmadban nagyon ki-ki meccs volt, ugye kaptunk egy ember hátrányt, azt a gyergyóiak nagyon gyorsan beváltották gólra. A második harmadot úgy érzem, hogy a  10. perctől uraltuk végig. Sajnos gólra nem tudtuk váltani, pedig levegőt nem kaptak odabent. A harmadik harmadban nagyon ki-ki meccs volt szerintem végig. Nagyon sok helyzetünk volt nekünk is nekik is, nekik egyet sikerült is gólra váltaniuk. Aztán ugye lehoztak és az üres kapus góllal befejeztük. Mindennek jóval nagyobb súlya van. Minden másodpercet, minden percet meg kell élni, ezzel kell továbbmenni, hogy senkibe ne maradjon rossz érzés, ha vesztett meccs, ha nem, hogy eljutottunk idáig. A Fradi utánpótlásban rég volt ilyen, úgyhogy ki kell ezt használnunk, ezt az érzést, hogy itt lehetünk."

Cikkajánló

Ezüstérmes lett hokicsapatunk az U19-es bajnokságban

Eldőlt a három győzelemig tartó párharc: a Gyergyóé a bajnoki cím.

Nem tudták növelni előnyüket U19-es hokisaink

A bajnoki döntő második mérkőzésén 4-1-re nyert az FTC ellen, és egyenlített a Gyergyó.

Előnyben a döntőben U19-es hokisaink

A régóta várt finálé első meccsére pénteken került sor, amelyen az FTC 3-1-re verte a Gyergyót.

Változás utánpótlás csapataink szakmai stábjában

Jégkorong utánpótlásunk csapatainak edzői stábjában komoly változások történtek a szezon végeztével.

Korábbi magyar bajnokunk második számú csapatunk élén

A Fradi korábbi játékosa, Somogyi Balázs veszi át U19-es és Andersen Ligás csapatunk vezetését.

Újra parahoki nyílt nap a Fradi sátorban

Vasárnap délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

Lejátszotta utolsó meccsét az U14

Március utolsó hetében már csak a legifjabb hokisok léptek jégre a korosztályos bajnokságukban.

Hatodik helyen végzett az U21

Az U14 egyet, az U16 kettőt játszott, juniorjaink pedig befejezték a 2024/25-ös hokiszezont az elmúlt héten.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin