2025. március 8.
Búcsúztunk az Andersen Ligától
Az FTC-Telekom B csapata 6-3-as vereséget szenvedett a Vasas SC otthonában, és búcsúzott a rájátszástól.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Andersen Ligás csapatunk a Vasas SC-vel került szembe a liga negyeddöntőjében. Az Erste Ligával ellentétben itt két győzelem kell ahhoz, hogy egy csapat továbbjusson az elődöntőbe. A párharc első, a Fradi otthonában rendezett találkozóján, bár nagyot küzdött a csapatunk, végül 7-4-re kikapott, így a második meccsen a harmadik összecsapás kiharcolása volt a mieink célja.

Ezúttal is kiegyenlítetten kezdődött a találkozó, sokáig oda-vissza hoki folyt, a találkozó első gólja azonban már az első harmadban megszületett, a hazaikatól Lambert Levente talált be (1-0). Még az első szünet előtt sikerült azonban egyenlítenünk Szekeres Tamás góljával (1-1). A szünetről visszajőve érezhetően erősebb volt a Vasas, ezt pedig ki is használta és visszaszerezte a vezetést, Mayer Zsolt köszönt be Földesnek (2-1). Nem sokkal később pedig Mayer duplájával tovább növelték az előnyüket a hazaiak (3-1). Erre a gólra már tudott válaszolni a Fradi és Komjáti Zsolt találatával közelebb zárkózott (3-2). Akárcsak a második, úgy a harmadik harmadot is egy gyors góllal kezdte a piros-kék alakulat, Horácsó Márk szerezte meg rögtön a harmad elején a csapata negyedik gólját (4-2). Nem sokkal később újabb korong landolt a kapunkban, Lambert duplázott (5-2). Az utolsó 10 percre fordulva újabb gól született, ezúttal a Ferencváros használt ki egy helyzetet, Ábrahám Gergely volt a gólszerző (5-3). Kiállítások révén több nagy helyzete is volt mindkét csapatnak, azonban egyiket sem tudták gólra váltani a felek. A közelebb zárkózás érdekében Bán lehívta Földest a kapuból, ezt azonban kíméletlenül kihasználta a Vasas és Horácskó belőtte a hatodik hazai gólt (6-3). Ezt követően már nem Földes, hanem váltótársa, Herceg állt be a kapuba a hátralévő kevesebb, mint egy percre.

Végül Andersen Ligás csapatunknak nem sikerült kiharcolnia a negyeddöntő harmadik, mindent eldöntő mérkőzését, amely azt jeleneti, hogy a Vasas megszerezte a továbbjutáshoz szükséges két győzelmet, így ők lehetnek ott az Andersen Liga elődöntőjében, mi pedig a negyeddöntőben búcsúztunk.

Férfi Jégkorong, Adersen Liga, negyeddöntő, 2. meccs

Vasas SC – FTC-Telekom 6-3 (1-1, 2-1, 3-1)

Vasas SC: Remete (Chemlik) – Gál, Szilágyi, Szabó Z., Nyergesi, Tamás T. – Révász, Horváth, Lambert, Horácskó, Mayer – Szénási, Suoraniemi, Bayer, Hladony, Schaffer – Szász, Schellin, Vezetőedző: Hoffman Attila

FTC-Telekom: Földes (Herceg) – Schneck, Molnár, László M., Szekeres, Komjáti – Szabó Sz., Magyar, Illés, Komáromy, Romtis – Pella Martin, Fejes, Vadkerti, Ábrahám, Pella Márk – Kárpáti, Bóna, Máté D., Vezetőedző: Bán Károly

Gólok: Lambert (10:25, Mayer, Schellin), Mayer (23:39, Gál), Mayer (35:35, Lambert, Horácskó), Horácskó (41:44, Hladony, Tamás T.), Lambert (45:29, Szénási), Horácskó (59:13, Hladony, Suoraniemi), illetve Szekeres (17:18, Komjáti, Fejes), Komjáti (38:04, Komáromy), Ábrahám (52:59, Pella Márk)

Kapura lövések: (17:11, 19:21, 27:15) 63:47
Védések: (10:16, 20:17, 14:24) 44:57
Kiállítás percek: (0:0, 4:2, 8:8) 12:10

Cikkajánló

Hatodik helyen végzett az U21

Az U14 egyet, az U16 kettőt játszott, juniorjaink pedig befejezték a 2024/25-ös hokiszezont az elmúlt héten.

Három helyosztó mérkőzés egy hétvégén

U14-es és U16-os együttesünk kikapott, míg juniorcsapatunk fölényes sikerrel folytatta az osztályozók sorát.

Vereség az U14 helyosztón

Egyedül szakosztályunk U14-es csapata számára rendeztek mérkőzést az elmúlt héten.

Az alapszakasz végéhez ért U21-es csapatunk is

Egy győzelemmel és egy vereséggel kezdték utánpótlás jégkorongcsapataink a márciust.

Vereséggel kezdtük az Andersen Liga negyeddöntőjét

Második számú jégkorongcsapatunk 7-4-re kikapott a Vasas elleni negyeddöntő első találkozóján.

Felemás évkezdet

Korosztályos csapatainknak jobb és gyengébb mérkőzések is jutottak 2025 első két hónapjában.

Vereség a Szeged ellen

Andersen Ligás csapatunk hazai jégen 7-5-re kapott ki az alapszakasz-győzelemért harcoló Szegedtől.

Győzelem az Óbudai Jégcsarnokban

Andersen Ligás jégkorongcsapatunk 4-1-re legyőzte otthonában az OHA együttesét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin