Kedden újra összecsapott a jégkorong-utánpótlás bajnoki címet eldöntő párharcban az FTC-Telekom és a Gyergyói HK. Miután a három győzelemig tartó finálé állása három meccs után 2-1-re állt a gyergyóiak javára, csapatunknak az érdi mérkőzésen mindenképpen győznie kellett a folytatáshoz.
Ennek megfelelően a korongbedobás után a Fradi neki is rontott ellenfelének. Az első védést mégis Asztalosnak kellett bemutatnia. Ez a trend hosszú percekig nem is változott, kapusunknak nem egyszer bravúrra is szüksége volt, hogy érintetlenül őrizze meg hálóját. Az FTC-nek sikerült is kijönnie a szorításból, gólt mégis a pályaválasztók játékosa, Stanescu szerzett Puskás asszisztjából (1-0). Nem kellett azonban sokat várni az egyenlítésre, mindössze 35 másodperccel később Kaufer már egalizált Bencze és Jónás átadásából (1-1). A bulit követően egy újabb gyergyói támadást kellett Asztalosnak hatástalanítania. 4 perccel a harmad vége előtt védőink vesztettek korongot a kapu előtt, de Asztalos ismét védett. Fél perccel később viszont kénytelen volt már kapitulálni, Vidor lőtte ki a rövidet (2-1). A harmad finisében előnybe került a Fradi, de csak próbálkozásokig jutott.
A második harmad gyergyói lehetőséggel indult, Asztalos már sokadszor mentett. A harmadik percben Szekeres távoli bombáját védte Molnár. A Fradinak sikerült egyre jobban beszorítania a Gyergyót. Sajnos csak átmenetileg. A hazaiak újfent magukhoz ragadták a kezdeményezést, a mieink játéka gyakorlatilag csak a védekezésről szólt. Ami 6:20-szal a vége előtt már nem sikerült. A Stanescu által hátratett korongot Szabó Huba vágta a kapuba (3-1). A Fradit ez nem törte meg, mindössze 40 másodperccel később egy hasonló szituációból szépített. A Balog és Jónás által kiharcolt és hátratett korongot Szekeres lőtte be a kékről (3-2). 3:40-nel a harmad vége előtt Bencze lábát húzta ki Vidor. Két perc. Az előny elején a Gyergyó tudott veszélyeztetni és zavart okozni a Fradi kapuja előtt, Asztalos azonban megint megoldotta. A harmad végén a bíróknak akadt megoldandó feladatuk azt követően, hogy az egyik gyergyói sípszó után ellőtte a korongot, s miután a Fradi játékosai ezt nehezményezték a székelyek a jég több pontján is elégtételt próbálták venni. A kialakuló párokat és triókat a bírók szedték szét.
Egy előző harmad végi intermezzo miatt a harmadik első húsz másodperce 4 a 4 ellen zajlott. A gyergyói Csíki a harmad végén két percet kapott testre ütésért, de ezt az előnyt sem sikerült gólra váltani. 15:32-kor Bencze indult meg, de nem sikerült átjuttatnia a korongot Molnár lábai között. A játékrész további részében oda-vissza játék folyt, hol az egyik, hol a másik térfélen, itt-ott lövésekkel. 9 perccel a vége előtt előnyhöz jutott a Fradi. Gállt küldték ki gáncsolásért. Többször is a kapu torkából mentettek a gyergyóiak, de gól ismét nem született. Az utolsó öt percben a Gyergyónál elszakadt a cérna. Előbb Máthé verte arcon a Fradi védőjét majd egy másik gyergyói ütközött a szabályosság mezsgyéjén. A játékvezető sípja néma maradt. 4 perccel a vége előtt aztán megszólalt a síp. Lauf open-ice ütközését nyilvánították szabálytalannak. Emberhátrányba kerültünk, amit sikerült kivédekeznünk. 1:37 volt hátra, amikor a Fradi lehozta kapusát. 6 az 5 ellen folyt a játék, gól azonban már nem született. A végeredmény 3-2. Így a három győzelemig tartó párharcot a Gyergyó nyerte 3-1-re.
Az U19-es bajnokság győztese a Gyergyói HK, ezüstérmese az FTC-Telekom lett.
Somogyi Balázs vezetőedző, FTC-Telekom U19:
„ Amikor közel egy évvel ezelőtt először beléptem hozzájuk és megláttam a srácokat, tudtam, hogy sok munka lesz velük, de hogy egy összetartó csapatot alkotnak, ahhoz nem fért kétség. Láttam, hogy a csapat egységgel és azzal, amit ők képviselnek nem lesz gond. Fel kellett építeni egy rendszert, volt egy elképzelésem, azt szerettem volna végigvinni. Úgy érzem, hogy az eredménye itt van, sikerült. Talán 15 éve nem volt döntőben utánpótláscsapata a Ferencvárosnak. Azt gondolom, hogy büszkék lehetünk minden egyes játékosra. Sikerült elérni azt, hogy egy csapatként tudjunk harcolni, hogy egy célt kitűzve úgy jussunk a döntőbe, hogy egy percig nem adtuk fel. Kijelenthetem, hogy beírták magukat a Ferencváros történelemkönyvébe. Talán még nem is tudják, hogy ez az ezüst milyen szépen fog csillogni 2-3 nap múlva. Amikor végigtekintenek az úton, amit megtettünk, akkor rájönnek majd, hogy mennyi munka, nélkülözés, odaadás és mennyi-mennyi szenvedély volt ebben. Nagyon büszke vagyok a srácokra, köszönöm szépen a stábnak, hogy segítették a munkámat, hogy jól tudtunk együtt dolgozni és kiegészítettük egymást. Nekem ez egy nagyon emlékezetes és nagyon nagyszerű év volt, hiszem, hogy kihoztuk belőle a maximumot."
Szekeres Benedek védő, FTC-Telekom U19:
„Szerintem nagyot küzdöttünk, mindent kitettünk a pályára, ma is, meg többi meccsen is. A szerencse nem a mi oldalunkra állt, de menni kell tovább felemelt fejjel, hogy jövőre még jobban sikerüljön mindez. Az edzőnk is elmondta, hogy ez most lehet, hogy nagyon fáj, de később nagyon szépen fog csillogni akár már egy-két nap múlva is."
Az FTC-Telekom U19-es magyar bajnoki ezüstérmes csapata:
Kapusok:
Horeczki Zsombor, Asztalos Péter Barnabás, Borbély Botond, Matea Devic
Mezőnyjátékosok:
Balog Gergely Tamás, Bárány Boldizsár, Bencze Sebestyén, Dávid Levente, Dmytro Tiahno, Harmathy Manó, Haskó Dominik, Jónás Balázs, Kardos Dániel, Kaufer József, Kosztya Boldizsár, Kovács István Ákos, Kovács Szabolcs Ádám, Kökény Botond, László Bendegúz Márk, Lauf Tibor, Magyar Levente, Nagy Boldizsár, Nagy Mátyás, Novák Vilmos, Pomázi Gábor Zoltán, Számel Zsombor, Szász Magor Zoltán, Szekeres Benedek, Vass Maxim Zoltán
Vezetőedző: Somogyi Balázs
Másodedző: Szécsi Roland
Kapusedző: Lehoczki László
Videóelemző: Kárpáti Kristóf
Az U19-es jégkorong bajnoki döntő harmadik meccsén 3-1-re nyert a Gyergyó, így előnyben vannak a párharcban.
A bajnoki döntő második mérkőzésén 4-1-re nyert az FTC ellen, és egyenlített a Gyergyó.
A régóta várt finálé első meccsére pénteken került sor, amelyen az FTC 3-1-re verte a Gyergyót.
Jégkorong utánpótlásunk csapatainak edzői stábjában komoly változások történtek a szezon végeztével.
A Fradi korábbi játékosa, Somogyi Balázs veszi át U19-es és Andersen Ligás csapatunk vezetését.
Vasárnap délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.
Március utolsó hetében már csak a legifjabb hokisok léptek jégre a korosztályos bajnokságukban.
Az U14 egyet, az U16 kettőt játszott, juniorjaink pedig befejezték a 2024/25-ös hokiszezont az elmúlt héten.