U14
Ezen a héten is egymást követő két napon lépett pályára U14-es jégkorongcsapatunk, ráadásul mindkétszer idegenben. Először Székesfehérvárra utaztak játékosaink, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia csapatával találkozzanak. Ahogy az elmúlt meccseken, úgy ezúttal is erősen kezdett ellenfelünk, már az első 20 percben hatgólos előnyre tettek szert. Hiába próbálkoztunk a második harmadban, nem tudtunk közelebb férkőzni, ők azonban csak még inkább elléptek. A záró jártékrészben a becsületgól végül összejött a mieinknek, de így is 17-1 lett a találkozó végeredménye.
Vasárnap a MAC Budapest otthonába látogattak a fiatalok. Ellenük az első harmadban még tudtuk tartani a lépést, csak két góllal mentek el. A szünet után viszont magasabb fokozatra kapcsoltak a házigazdák, és hatszor is betaláltak a mieinknek. A harmadik harmadban újabb négy korong jutott a Fradi hálójába, 12-0-s hazai győzelemmel ért véget a találkozó.
U16
Az U16 A bajnokságban szereplő csapatunk egészen Győrig utazott a következő mérkőzésére. Csapatunk remekül kezdett, az első harmadban hat alkalommal tudtak eredményesek lenni, az első két találat között mindössze 11 másodperc telt el. Hatgólos előnnyel fordultunk rá a második harmadra, ahol újabb négy gólt szereztünk. Az utolsó 20 percben sem vett vissza a tempóból a Fradi, és további öt próbálkozása zárult góllal. Végül hiába igyekezett a házigazda Győr, 15-0-s ferencvárosi győzelem született.
Az U16 C-ben szereplő csapatunk is pályára lépett, méghozzá az FTC Sátras Jégpályán fogadta a Hatvan Gigászait. Kiegyenlítetten indult a találkozó, két harmadon keresztül vezetni tudtunk, majd a harmadik harmadban elkezdtek potyogni a gólok. Előbb egyenlített a vendég együttes, majd át is vették a vezetést, ezt azonban nem hagytuk szó nélkül, és ledolgoztuk a hátrányt, hosszabbításra mentve ezzel a találkozót. A túlórában viszont ellenfelünk bizonyult jobbnak, és 7-6-ra megnyerte a találkozót.
U18
Az U18-as csapatra is két egymást követő napon várt mérkőzés, ráadásul mind kettő idegenben. Dunaújvárosban kezdtek szombaton, és bár az első gólt a hazaiak szerezték, sikerült átvennie a Fradinak a vezetést, amit utána nem is engedett el. A második harmadban újabb négy alkalommal találtak be a mieink. Az utolsó harmadban egyik csapat sem lőtt már gólt, maradt az 5-1-es ferencvárosi győzelem.
A másnapi mérkőzés is hasonlóan kezdődött az UNI Győr ETO HC otthonában. Többször is sikerült átvenni a mérkőzés folyamán a mieinknek a vezetést, a hazaiak viszont mindig felzárkóztak. A mérkőzés rendkívül kiegyenlítetten zajlott, egészen hosszabbításig vitték a felek a párharcot, azonban ott sem sikerült dűlőre jutniuk, jöhettek a büntető lövések. Az egy-egy elleni harcokat követően a hazaiak örülhettek a plusz pontnak, 5-4-re megnyerték a győriek a találkozót.
U21
U21-es együttesünk már a hét közepén pályára lépett az FTC Sátras Jégpályán, a Gyergyói HK U21-es csapatát fogadta. Sikeült szorosan tartani a mérkőzést, az első harmadot viszont így is gyergyói vezetéssel zárták. A szünetet követően egyenlítettünk egy emberelőnyös góllal, de ismét betaláltak a vendégek, a mérkőzés folyamán pedig már nem született újabb gól, a Gyergyói HK 2-1-es győzelmet aratott.
A hét második találkozóját a Sportországi Cápák otthonában játszották a mieink. A szombati mérkőzésen már jobban kezdett a Fradi, az első harmad után egy góllal vezettek. A második harmadban ugyan sikerült egy újabb góllal ellépni, de ellenfelünk is betalált, így maradt az egygólos különbség a harmadik harmadra. A zárójátékrészben ismét beköszöntek a mieink, amire már nem tudtak válaszolni a házigazdák, 4-2-re az FTC-Telekom nyerte a találkozót.
Az FTC-Telekom második számú csapata 3-2-es győzelmet aratott Érden a Worm Angels ellen.
Az FTC-Telekom második számú csapatának is megkezdődnek a küzdelmek az OB II-ben.
Szeptember második hetén már minden hokis korosztályunk jégre lépett a saját bajnokságában.
Három korosztályban is érdekeltek voltak a Fradi jégkorongozói szeptember első hetében.
A szezon zárásaként jégkorongos utánpótlásunk vezetője, Bán Károly összegezte a mögöttünk hagyott szezont.
Második számú férfi jégkorongcsapatunk 5-4-re legyőzte a Szeged csapatát az Andersen Liga bronzmeccsén.
A jégkorong Andersen Liga elődöntőjének harmadik meccsén 7-3-ra kikapott OB II-es férfi jégkorongcsapatunk.
A Lehel HC 8-6-ra megnyerte az Andersen Liga-elődöntő második meccsét, jön a harmadik összecsapás.