Mint arról korábban beszámoltunk, a DAB ellen óvást nyújtottak be jogosulatlan játékos szerepeltetés miatt, aminek a helyt is adtak, így az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata került be az Andersen Liga elődöntőjébe, ahol a Lehel HC együttesével küzdenek a döntőbe jutásért.
Az első találkozót idegenben játszották a mieink, egészen Jászberényig utaztak. Nem indult túl jól a találkozó ferencvárosi szempontból, ugyanis rögtön a második percben Kocsis egy 5+20 perces végleges büntetést kapott, emberhátrányban viszont nem kaptunk gólt. Hazai oldalról is volt szabálytalanság, kétszer is támadhattunk emberelőnyben az első harmadban, de nem sikerült betalálni. A szünet után viszont lendületbe jött a Fradi, és röviddel a korongbedobást követően megszereztük a vezetést, alig két perccel később pedig jött az újabb Fradi-gól. A harmad felénél szépítettek a hazaiak. Mindkét csapatnak volt egy-egy kiállítása a harmad végéhez közeledve, de egyik fél sem tudta gólra váltani a helyzetet. Az utolsó harmadot is az FTC-Telekom kezdte jobban, sikerült visszaállítani a kétgólos előnyt. A találat után ismét emberelőnybe kerültünk, de ezúttal sem tudott élni a lehetőséggel a Fradi. Közel a harmad derekához viszont eredményes volt a Lehel HC, egy gólra csökkent a különbség. Az egyenlítés reményében a hazaiak kikérték az idejüket az 59. percben, és meglépték az ilyenkor szokásos kapus lehozatalt is, de hiába az igyekezet, nem tudtak egyenlíteni.
Ez azt jelenti, hogy a két nyert meccsig tartó elődöntős párharcban idegenben megszerezte a vezetést a Fradi. A visszavágóra pedig április 3-án kerül majd sor a Tüskecsarnokban.
Az FTC-Telekom második számú csapata 3-2-es győzelmet aratott Érden a Worm Angels ellen.
Az FTC-Telekom második számú csapatának is megkezdődnek a küzdelmek az OB II-ben.
Vegyes eredmények születtek utánpótlás jégkorongcsapatainknál szeptember utolsó hetében.
Szeptember második hetén már minden hokis korosztályunk jégre lépett a saját bajnokságában.
Három korosztályban is érdekeltek voltak a Fradi jégkorongozói szeptember első hetében.
A szezon zárásaként jégkorongos utánpótlásunk vezetője, Bán Károly összegezte a mögöttünk hagyott szezont.
Második számú férfi jégkorongcsapatunk 5-4-re legyőzte a Szeged csapatát az Andersen Liga bronzmeccsén.
A jégkorong Andersen Liga elődöntőjének harmadik meccsén 7-3-ra kikapott OB II-es férfi jégkorongcsapatunk.