2022. december 14.
Ismét győzelmek minden korosztályban
Utánpótlás csapataink sorra hozzák a remek eredményeket, az elmúlt héten sem volt ez másképp.

U21
Juniorcsapatunknak a korosztályos bajnokságban nem, az Andersen Ligában, vagyis a felnőtt másodosztályban viszont ismét volt mérkőzése, ezúttal a szegedi Goodwill Pharma ellen. Szoros és jó meccset játszottak a felek, hiába szerezték meg a vezetést többször is a mieink, az ellenfélnek mindig volt válasza, és kétszer is egyenlítettek. Sőt, emberhátrányban remekül cserélve elléptek, és a vezetést is megszerezték. Minden jó, ha a vége jó: a hajrában érkezett gyors egymásutánban két Fradi-gól is, így a vége 4-3-as ferencvárosi győzelem lett, amivel csapatunk továbbra is tartja jó pozícióját a tabella élmezőnyében.

U18
U18-as csapatunkra két idegenbeli mérkőzés várt a korosztályos bajnokságban. Szombaton az Ajkai Óriások otthonába utaztak a mieink, ahol már szűk 16 perc alatt 6-0-ra vezettünk, a szünetre 8-1-es előnnyel mehettünk el. A második játékrészt sikerült döntetlenre lehoznia a hazai csapatnak, a harmadik harmad viszont ismét a Fradié volt, a vége lehengerlő, 12-4-es győzelem lett. Néhány nap szünet után szerdán Győrben folytatódott a bajnokság. Sokáig vezetett a Fradi, de a harmadik harmadra megtalálta a ritmust a hazai együttes és egyenlíteni is tudott, az 55. percben azonban Törőcsik Tamás megszerezte a győztes gólt a Ferencvárosnak. Ezzel az újabb két győzelemmel Pindák László csapata továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát.

U16
U16-os korosztályú két csapatunk összesen három mérkőzést játszott a mögöttünk hagyott hét napban. A csapatunk vasárnap a Lehel HC-val találkozott hazai jégen, és győzött magabiztosan 5-1-re. Két nappal később Szegedre utaztak a mieink, ahol nem kevesebb, mint 10 gólt ütve örülhettünk 10-3-as győzelemnek.

Az FTC-Telekom U16 B csapata szintén vasárnap játszott, méghozzá idegenben, a Sportországi Cápák ellen. Ellenfelünk gyorsan háromgólos vezetést szerzett, és bár több esélye is volt a mieinknek visszajönni a mérkőzésbe, ez végül nem sikerült.

Cikkajánló

Mégis ott lehetünk az Andersen Liga elődöntőjében!

Játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt elvették a DAB-ASP rájátszásbeli győzelmeit.

Újabb vereség, búcsúztunk az Andersen Ligától

A DAB-ASP 7-1-re legyőzte a Ferencvárost az Andersen Liga negyeddöntőjének harmadik, döntő mérkőzésén.

Két helyosztót és egy osztályozót játszottak csapataink

U16-osainknál vegyes eredmények születtek, míg U18-as együttesünk magabiztosan nyerte az osztályozó meccseket.

Vereség a visszavágón, jön a harmadik meccs

Andersen Ligás csapatunk 5-3-ra kikapott a DAB-ASP otthonában a negyeddöntő második mérkőzésén.

Nem a szezon legjobb hete volt

Öt mérkőzésből csupán egyet sikerült megnyernie az utánpótlás bajnokságokban szereplő csapatainknak.

Győzelem az Andersen Liga-negyeddöntő nyitányán

Andersen Ligás férfi jégkorongcsapatunk 7-4-re legyőzte a DAB-ASP csapatát a negyeddöntő első összecsapásán.

Három hazai meccset rendeztek az elmúlt héten

Andersen Ligás és U18-as csapatink még az alapszakaszban, az U16-osok már a helyosztó meccseken küzdenek.

Dupla meccsek az elmúlt héten

Összesen nyolc meccset játszottak utánpótlás hokicsapataink az elmúlt héten, vegyes eredmények születtek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin