2022. november 16.
Két győzelem, egy vereség
Utánpótláscsapataink közül néhányan a válogatott hét alatt is folytatták a korosztályos bajnokságaikat.

Akárcsak a felnőtt csapatoknál, az utánpótlás bajnokságokban is kisebb szünet volt az elmúlt héten, hiszen a korosztályos válogatottaknak is összetartás és felkészülési mérkőzések szerepeltek a programban. A nemzetközi szünet miatt nem csak az Erste Ligás csapatoknak volt lehetősége szusszanni egyet, utánpótláscsapatainknak is szellősebb volt az elmúlt hét, csupán három mérkőzést játszottak a fiatalok a különböző korosztályokban.

U14-es csapatunk Algyőn csapott össze a Goodwill Pharma együttesével. Boroznaki Kadosa már az első két harmadban megalapozta a sikeres mérkőzést, ugyanis mesterhármast szerzett, így 3-0-s ferencvárosi vezetéssel fordultak a felek az utolsó harmadra. A csapat negyedik gólja emberhátrányban született Kaufer József révén. A következő emberelőnyét már sikerült kihasználnia a hazaiaknak és szépítettek. Ezután a szegedi együttes még kétszer talált a mieink hálójába, de Fradi-oldalon is érkeztek a gólok, így a találkozó végén az FTC-Telekom örülhetett 7-3-as győzelemnek.

Másnap az U16-nak volt hazai jégen találkozója a KASI csapatával. Rögtön a mérkőzés elején Számel Zsombor nyitott egy góllal, amire nem sokkal később érkezett a válasz a vendégektől, de Orbán Marcellnek köszönhetően előnnyel mehettek el a fiúk szünetre. A második és harmadik harmadban két újabb gól született hazai oldalról, és hiába kért időt a KASI, változtatni már nem sikerült a gólok számán, maradt a 4-1, aminek köszönhetően ismét győzelmet ünnepelhetett az FTC-Telekom.

Szombaton az U14-esek mellett juniorcsapatunk is jégre lépett, ezúttal nem az Andersen Ligában, hanem saját korosztályos bajnokságában. Az U21 B-ben szereplő csapatunk a Lehel HC-t fogadta az FTC Sátras Jégpályán. Erősen kezdtek a vendégek és már az első játékrészben kétgólos előnyt szereztek, amit a második harmadban újabb négy góllal fejeltek meg. Az ötödik találat után időt kértek a mieink és még a harmad vége előtt kapust cserélt a csapat. A harmadik harmad elején tört meg a jég, amikor Farkas Bence betalált és szépíteni tudott az eredményen. Farkas lövése után Borzák Martin is eredményes volt emberelőnyben, de sajnos újabb két korong végezte a mieink hálójában. Ezzel pedig a Lehel HC beállította a 8-2-es végeredményt.

Cikkajánló

Újabb remek hetet zárt hokis utánpótlásunk

Az elmúlt héten sem unatkoztak utánpótláskorú csapataink, ezúttal minden korosztály játszott mérkőzéseket.

Remeklő fiatalok, nyolcból hat győzelem a heti mérleg

Utánpótlás jégkorongcsapatainknál is javában zajlanak a bajnokságok, jönnek az egyre szebb eredmények!

Újabb sikeres hét

Utánpótláskorú jégkorongcsapataink az előző egy hétben is jó eredményeket hoztak a különböző korosztályokban.

Továbbra is jönnek a jó eredmények

Utánpótlás jégkorongcsapataink a legtöbb korosztályban győzelmekkel zárták az elmúlt napokat.

Győzelmek több korosztályban is

Folytatták a korosztályos bajnokságokat és az Andersen Ligát utánpótláskorú jégkorongcsapataink.

A hokis utánpótlásnak is elkezdődött a 2022/23-as idény

Jégkorong szakosztályunk utánpótláskorú csapatai is megkezdték a 2022/23-as szezont.

Utánpótlás-hokisok edzettek az első csapattal

A válogatott szünet alatt U21-es és U18-as csapataink néhány tagja belekóstolhatott a felnőtt edzésekbe.

Tehetséggondozó nap hokis reménységeknek!

Jégkorong szakosztályunk május 23-án tehetséggondozó napot tart a 2007-2008-ban született játékosoknak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin