Szombat este ismét Andersen Liga-meccset rendeztek az FTC Sátras Jégpályán, ahol csapatunk a Vasas együttesét fogadta.
Mindkét csapat beleállt a találkozóba már az elején, ellenfelünk pedig rögtön az első percben nagy lehetőséghez jutott egy emberelőny révén, kihasználni azonban nem tudta azt. A harmad folytatásában is akadtak még előnyök és hátrányok, de egyik fél sem tudott áttörni a másik védelmén. A szünet után viszont a piros-kékeknek jött ki jobban a lépés, Szemerei Péter Nyergesi passzát váltotta gólra (0-1). A Fradinak viszont volt válasza a sikeres akcióra, a felnőtt csapatunkkal is együtt edző Kárpátitól kapott korongot Vadkerti Zalán, amivel egyenlített (1-1). Egy perccel később viszont újabb pakk került a hálóba, az imént még gólpasszt adó Nyergesi Dominik maradt üresen a Ferencváros kapuja mellett, Szabó átadásából pedig gólt lőtt (1-2). Kétszer is emberelőnybe került csapatunk a Vasas gólja után, az újabb Fradi-gól mégis egyenlő létszámban született, ezúttal Szekeres Tamás köszönt be a vendégeknek (2-2). Szinte egyből a gólt követően emberelőnybe kerültünk, amit már ki tudtak használni a mieink, Máté Dániel lövése jutott a kapuba (3-2). Másfél perccel később tovább növelte előnyét a hazai gárda, Cserepes Csanád a Farkastól kapott koronggal megszerezte a negyedik gólunkat (4-2).
A harmadik harmad elején még tudta tartani kétgólos előnyét a Fradi, a 46. percben viszont egymás után két gólt is kaptunk, előbb Mayer Zsolt találatával közelebb zárkózott (4-3), majd Lambert Levente góljával ki is egyenlített a Vasas (4-4). Hiába igyekezetek a mieink, nem sokkal később Hladony Kristóf találatával már a vezetést is átvették vendégeink (4-5). Röviddel a vége előtt vezetőedzőnk időt kért, azonban kétszer is hibázott a Fradi, kettős emberelőnyben támadhatott a Vasas az utolsó fél percben. Az öt a három elleni játékot gyorsan kihasználta a Vasas, Bayer Tamás is feliratkozott a gólszerzők közé (4-6). Ezen már sehogy sem tudott változtatni a Fradi, így hazai pályán 6-4-re kikapott a Vasas együttesétől. A mieink legközelebb november másodikán lépnek újra pályára a MAC Ikonok otthonában.
Férfi Jégkorong, Andersen Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Vasas SC 4-6 (0-0, 4-2, 0-4)
FTC-Telekom: Herceg – Molnár, Magyar, Szekeres, László M., Komjáti – Máté D., Illés, Modok, Komáromy, Szabó Sz. – Kárpáti, Farkas, Vadkerti, Ábrahám, Rácz – Seréti, Cserepes, Bóna, Fejes, Vezetőedző: Bán Károly
Vasas SC: Chmelik (Remete) – Gál, Kucsma, Lambert, Horácskó, Mayer – Révász, Szénási, Szabó Z., Nyergesi, Szemerei – Bella, Barzó, Tamás T., Hladony, Bayer – Szász, Vezetőedző: Hoffmann Attila
Gólok: Vadkerti (21:57, Kárpáti), Szekeres (34:23, Molnár, László M.), Máté D. (35:10 EE, Szekeres, László M.), Cserepes (36:46, Farkas) illetve Szemerei (21:24, Nyergesi), Nyergesi (22:57, Szabó Z.), Mayer (46:11, Bayer, Kucsma), Lambert (46:33, Révász), Hladony (48:07, Tamás T., Bayer), Bayer (59:39 EE2)
Jégkorong utánpótlásunk csapatainak edzői stábjában komoly változások történtek a szezon végeztével.
A Fradi korábbi játékosa, Somogyi Balázs veszi át U19-es és Andersen Ligás csapatunk vezetését.
Vasárnap délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.
Március utolsó hetében már csak a legifjabb hokisok léptek jégre a korosztályos bajnokságukban.
Az U14 egyet, az U16 kettőt játszott, juniorjaink pedig befejezték a 2024/25-ös hokiszezont az elmúlt héten.
U14-es és U16-os együttesünk kikapott, míg juniorcsapatunk fölényes sikerrel folytatta az osztályozók sorát.
Egyedül szakosztályunk U14-es csapata számára rendeztek mérkőzést az elmúlt héten.
Az FTC-Telekom B csapata 6-3-as vereséget szenvedett a Vasas SC otthonában, és búcsúzott a rájátszástól.