2019. január 29.
Utánpótlás hírek
U14-eseink Derbit játszottak, U16-osaink is meccseltek, U18-asaink itthon és az EBJL-ben is vitézkedtek.

Az FTC-Telekom jégkorong utánpótlásának U14-es csapata a korosztályos A bajnokság alapszakaszában még szeptemberben büntetőkkel 4-3-ra győzni tudott Újpesten. Az egykörös alapszakaszban lejátszott meccs visszavágóját január 26-án szombaton rendezték az FTC Sátras Jégpályán, miután a bajnokság első szakaszát aFradi a 4., az UTE a 6. helyen zárta, így mindkét fél a felsőházban folytathatta a középszakaszban. A találkozó szoros meccset hozott, kétszer is vezetni tudtunk, ám a lilák a második harmadban fordítottak, a végén pedig már csak a szépítésre futotta az erőnkből, így hiába a 42:27-es kapura lövési mutató, az Újpest 4-3-ra győzött, ezzel a Fradi két meccs után pont nélkül áll a középszakasz tabelláján.

U16-os csapataink közül az FTC-Telekom A az U16 B bajnokság nyugati csoportjának 2. helyén zárta az alapszakaszt, míg az FTC-Telekom B ugyanitt a sereghajtó, 7. helyen végzett. Ezzel "A" csapatunk a középszakasz II., míg "B" együttesünk a középszakasz IV. csoportjában vívta ki a folytatás lehetőségét. "A" csapatunk 6. középszakasz mérkőzését a Vasas ellen vívta hazai jégen, és bár 3-3-ig jól tartotta magát a listavezető ellen, végül a piros-kékek két góllal elléptek, és már csak szépíteni sikerült, a vége 5-4 a Vasas javára. A Fradi ezzel két győzelemmel és négy vereséggel a tabella 4. helyén áll. "B" csapatunk szintén hazai jégen vasárnap a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola (KASI) csapatával találkozott, és bár 3-1-re is vezetett, végül meglepetésre 4-3-as vereséget szenvedett. Ennek ellenére 5 meccs után továbbra is vezeti a középszakasz IV. csoportját.

U18-asainkra két mérkőzés is várt az elmúlt héten. A csapat a hazai bajnokságot az alapszakasz utolsó, 14. helyén zárta, így a középszakasz alsóházában folytatta a küzdelmeket. Itt első meccsét január 24-én csütörtökön a Dunaújvárosi Acélbikák ellen vívta, és bár kétszer is hátrányba került, Pindák László együttese végül remek küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve fordítani tudott, és 4-2-re megnyerte a mérkőzést. A csapat az osztrák bázisú profiliga, az EBEL junior bajnokságában, az EBJL-ben is jégre lépett a héten. Ebben a ligában a Fradi az alapszakaszt a B csoport utolsó, 10. helyén zárta, így az alsóházi középszakasz C csoportjába kapott besorolást. Itt január 19-én 9-0-s vereséget szenvedett az Okanagan Hockey Club Europe csapatának otthonában, majd január 26-án Znojmóban szaladt bele egy 16-1-es vereségbe.

Cikkajánló

Mégis ott lehetünk az Andersen Liga elődöntőjében!

Játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt elvették a DAB-ASP rájátszásbeli győzelmeit.

Újabb vereség, búcsúztunk az Andersen Ligától

A DAB-ASP 7-1-re legyőzte a Ferencvárost az Andersen Liga negyeddöntőjének harmadik, döntő mérkőzésén.

Két helyosztót és egy osztályozót játszottak csapataink

U16-osainknál vegyes eredmények születtek, míg U18-as együttesünk magabiztosan nyerte az osztályozó meccseket.

Vereség a visszavágón, jön a harmadik meccs

Andersen Ligás csapatunk 5-3-ra kikapott a DAB-ASP otthonában a negyeddöntő második mérkőzésén.

Nem a szezon legjobb hete volt

Öt mérkőzésből csupán egyet sikerült megnyernie az utánpótlás bajnokságokban szereplő csapatainknak.

Győzelem az Andersen Liga-negyeddöntő nyitányán

Andersen Ligás férfi jégkorongcsapatunk 7-4-re legyőzte a DAB-ASP csapatát a negyeddöntő első összecsapásán.

Három hazai meccset rendeztek az elmúlt héten

Andersen Ligás és U18-as csapatink még az alapszakaszban, az U16-osok már a helyosztó meccseken küzdenek.

Dupla meccsek az elmúlt héten

Összesen nyolc meccset játszottak utánpótlás hokicsapataink az elmúlt héten, vegyes eredmények születtek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin