2019. március 11.
Utánpótlás hírek
U14-eseink befejezték a bajnokságot, U16-osaink és U18-asaink felemásan szerepeltek.

Az FTC-Telekom Jégkorong Szakosztály utánpótlásának U14-es csapata utolsó két mérkőzését játszotta az A bajnokság 5-8. helyéért zajló helyosztóban. A Fradi előbb az FTC Sátras Jégpályán 5-1-re legyőzte a Corona Brassót, majd másnap a visszavágón 2-1-es vereséget szenvedett. Ez volt a csapat utolsó mérkőzése a sorozatban, és mivel a Ferencváros négy ponttal vezeti a helyosztó tabelláját a második, de még két mérkőzést játszó Brassó előtt, így nagyon közel került ahhoz, hogy az összesített 5. helyen zárja az U14-es bajnokságot, de hatodiknál már semmiképp sem lehet rosszabb.

Az U16-os korosztályban "A" csapatunk folytatta szereplését a korosztály 9-18. helyéért vívott körmérkőzéses rájátszásban, a múlt heti győzelem után ezúttal egy 6-2-es vereség következett a KMH vendégeként, amit hazai jégen az IOGJA 2-1-es legyőzésével sikerült enyhíteni.

A "B" csapat folytatta szereplését a középszakasz IV. csoportjában, ami a korosztály 19-27. helyéért zajlik, és a múlt heti nagy arányú győzelem után ezúttal is kiütötte ellenfelét, most a Debreceni HK B csapata volt az áldozat, a Fradi 17-0-ra nyert.

U18-as csapatunk a bajnokság alsóházi középszakaszában a KMH vendégeként szenvedett 10-4-es vereséget.

U12-es A és B csapatunk is a MAC ellen lépett jégre.

Cikkajánló

Harmadikként zártuk az Andersen Ligát

Második számú férfi jégkorongcsapatunk 5-4-re legyőzte a Szeged csapatát az Andersen Liga bronzmeccsén.

Vereség Jászberényben, a bronzéremért küzdhetünk

A jégkorong Andersen Liga elődöntőjének harmadik meccsén 7-3-ra kikapott OB II-es férfi jégkorongcsapatunk.

Vereség a második elődöntős meccsen

A Lehel HC 8-6-ra megnyerte az Andersen Liga-elődöntő második meccsét, jön a harmadik összecsapás.

Győzelemmel kezdtük az Andersen Liga-elődöntőt

Andersen Ligás férfi hokicsapatunk 3-2-es győzelmet aratott a Lehel HC elleni első elődöntős meccsen.

Mégis ott lehetünk az Andersen Liga elődöntőjében!

Játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt elvették a DAB-ASP rájátszásbeli győzelmeit.

Jégkorong UP: Az U14-nek véget ért a bajnokság

Az U14 befejezte, míg az U18 elkezdte a helyosztó meccseket, közben az U16 behúzta legutóbbi mérkőzését.

Újabb vereség, búcsúztunk az Andersen Ligától

A DAB-ASP 7-1-re legyőzte a Ferencvárost az Andersen Liga negyeddöntőjének harmadik, döntő mérkőzésén.

Két helyosztót és egy osztályozót játszottak csapataink

U16-osainknál vegyes eredmények születtek, míg U18-as együttesünk magabiztosan nyerte az osztályozó meccseket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin