2019. március 3.
Az Angels sem jelentett akadályt, irány a döntő!
Női hokisaink az elődöntőben is kettős győzelemmel léptek tovább a fináléba az OB II/U25 bajnokságban.

Az elődöntőben sem szakadt meg női jégkorongcsapatunk hibátlan menetelése az OB II/U25 bajnokságban! Az alapszakaszt százszázalékos mérleggel az élen záró, a negyeddöntőben a DVTK Jegesmedvéket két kiütéses győzelemmel búcsúztató FTC-Telekom a legjobb négy között a dunaújvárosi Angels NJSE csapatával találkozott.

A szintén két győzelemig tartó párharc esélyese ezúttal is Dörök Rudolf együttese volt, de borítékolható volt, hogy az előző körnél jóval szorosabb csatára kényszerülnek majd a fradista lányok, még akkor is, ha az alapszakaszban hazai jégen 6-0-ra, míg Dunaújvárosban 5-1-re győztük le aktuális ellenfelünket.

A negyeddöntős párharcot a Dunaújvárosi Jégcsarnokban kezdtük, ahol villámrajtot vettünk, Józsa Orsolya góljával már 31 másodperc elteltével megszerezték a vezetést a zöld-fehérek. A 17. percben Papacsek Réka duplázta meg a Fradi előnyét, így kétgólos, megnyugtató vezetés tudatában mehettünk szünetre. A második játékrészben Gyolai Viktória háromgólosra növelte a Ferencváros előnyét, majd a záró húsz percben Józsa és Papacsek is megduplázta góljai számát, így magabiztos, 5-0-s győzelemmel utazhattunk haza.

A visszavágót egy nappal később, március 3-án vasárnap kora délután rendezték az FTC Sátras Jégpályán. A Fradi ezúttal sem bízta a véletlenre a dolgot, Rácz Eszter révén már a 3. perc elején vezettünk. Csendesebb időszak következett, olyannyira, hogy az első harmad végére kapura lövésben jobban is állt az Angels, egyenlíteniük azonban nem sikerült. A második játékrészre rákapcsolt a Fradi, és Hidasi Szabina révén megérkezett a megnyugtató második gól is, majd a záró harmad elején Balázs Noémi eldöntötte a mérkőzést, és ezzel a párharcot is.

Az FTC-Telekom a negyeddöntő után ezúttal is könnyed kettős győzelemmel jutott az OB II/U25-ös bajnokság döntőjébe, ahol a KMH Budapest II - MAC Marilyn párharc győztese vár rá (az állás a másik elődöntőben 1-1, a mindent eldöntő harmadik mérkőzést március 10-én rendezik a Tüskesátorban.

Női jégkorong, OB II/U25 bajnokság, elődöntő

Angels NJSE - FTC-Telekom 0-5
FTC-Telekom - Angels NJSE 3-0
A két győzelemig tartó párharc győztese 2-0-val az FTC-Telekom, amely bejutott a sorozat döntőjébe.

Cikkajánló

Győzelem a döntő második meccsén

Női hokisaink 2-1-re megnyerték a Rampage elleni U25 B döntő második találkozóját, jöhet a harmadik meccs.

Vereség a döntő első meccsén

Női jégkorongozóink U25 B csapata 4-3-ra kikapott hazai pályán a Rampage együttesétől.

Megvan a második győzelem, irány a döntő

Női U25 B jégkorongcsapatunk idegenben 6-3-ra nyert a Debreceni Hoki Klub ellen, ezzel bejutott a döntőbe.

Vereség az elődöntő visszavágóján

A női U25B bajnokságban szereplő csapatunk hosszabbításban kikapott a DHK-tól, jön a harmadik meccs.

Megvan az elődöntő első meccse

Női U25 B hokicsapatunk 4-1-re behúzta a DHK elleni első elődöntős meccsét.

Döntetlen a visszavágón, kiestünk a DEBL-ből

Női hokisaink 1-1-et játszottak a Rampage Veszprém csapatával az osztrák bázisú liga negyeddöntőjében.

Negyedik helyen zártuk a női OB I-et

Női hokisaink a visszavágón is kikaptak a BJA csapatától a két nyert meccsig tartó párharcban.

Vereség a DEBL-negyeddöntő első meccsén

Női jégkorongozóink a DEBL negyeddöntőjében a veszprémi Rampage Women csapatával küzdenek a továbbjutásért.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin