A 2020/21-es szezon első hetében két bajnokságban is győzelemmel rajtoló női jégkorongcsapatunk október 1-jén megkezdte szereplését az ezúttal is háromcsapatos OB I-es bajnokságban. A válogatottakkal és légiósokkal felálló, egyaránt az egyik legrangosabb európai női nemzetközi ligában, az EWHL-ben is szereplő KMH és MAC ellen az ezúttal is rendkívül fiatal kerettel versenyző Ferencvárosnak továbbra is a tisztes helytállás és a tanulás, tapasztalatszerzés lehet a célja. A csapat a felnőtt női válogatott több tagjával, valamint négy idegenlégióssal felálló MAC otthonában, a Kisstadionban játszotta első OB I-es találkozóját, amelyen 16-1-es vereséget szenvedett. A mieink gólját Szederkényi Lilla szerezte a 21. percben, 8-0-s állásnál. Szegény embert még az ág is húzza – tartja a mondás, ez pedig ezúttal a Ferencvárosra is igaz volt, ugyanis sajnos a mérkőzés utolsó percében Tóth Eszter egy szerencsétlen mozdulat után eltörte a bokáját.
A javításra az U25A bajnokságban volt meg a lehetőség október 3-án hazai jégen a MAC Marilyn Fehér csapata ellen. Bár a találkozón a Ferencváros végig jelentősen többet lőtt kapura, sőt, a második percben egy emberhátrányos Pavuk Petra-góllal még vezettünk, a MAC végül sokkal jobb helyzetkihasználással 5-4-re megnyerte a találkozót. Pavuk Petra duplázott, rajta kívül még Milibák Gréta és Hidasi Szabina voltak eredményesek.
Női jégkorongcsapatunk 2–0-s vereséget szenvedett a Rampage Women’s Hockey ellen a női OB I első meccsén.
Női jégkorongcsapatunk a Rampage Women’s Hockey ellen kezdi meg szereplését az OB I 2026/27-es szezonban.
Drámai fordulatokat hozó mérkőzéssel mutatkozott be az FTC női jégkorongcsapata a DEBL 2026/27-es szezonjában.
Női jégkorongcsapatunk első DEBL mérkőzését játssza a 2026/27-es szezonban
Nem sikerült a pontszerzés.
Ob I-es női csapatunk a MAC Budapest ellen zárja az alapszakaszt.
OB I-es női csapatunknak nem sikerült a bravúr.
OB I-es női csapatunk másodjára játszik a Hokiklub ellen.