Kevés gólt, annál több kiállítást hozott a mérkőzés, amely végül egyetlen találaton dőlt el. A találkozó elején inkább a kemény játék dominált, az első játékrészben már a 14. percben emberhátrányba került a BJA, Varga Lotti Anna ült ki fogásért. Sajnos nem tudtunk élni az emberelőnyös helyzettel, a vendégek azonban igen, az összecsapás 18. percében Kerkovits Réka Júlia tudta feltörni a védelmünket, egyenlő létszámnál szerezte meg a mérkőzés egyetlen gólját, amely végül győztes találatnak bizonyult, (0-1). A gólpasszok egy szépen felépített támadás végén érkeztek, a védelem pedig egy pillanatra lemaradt.
A második játékrészben is jóval többször próbálkoztak a vendégek, a 29. percben megint emberelőnybe kerültünk, Fekete Janka gáncsolta játékosunkat, de sajnos ezt a fórunkat sem tudtuk kihasználni. Az utolsó harmadban mindent megpróbáltünk az egyenlítésért, ám a vendégek fegyelmezett védekezéssel és pontos helyezkedéssel megőrizték minimális előnyüket.
Női OB I Bajnokság - Alapszakasz
FTC-TELEKOM - BJAWHC 0-1 ( 0-1, 0-0, 0-0)
FTC-Telekom: Bauer Jázmin (Dalmadi Brigitta) - Balogh Viktória, Algács Zsanett Noémi, Farkas Nikolett, Kovács-Ferencz Lorin, Nemszilaj Diána - Nyers Loretta, Keresztes Zsuzsanna, Deli Emma, Veszelovszki Bori, Köpe Szidónia - Boldizsár Anna, Wengrin Veronika, Maár Emese, Pászti Amira
BJAWHC: Matusek Maja Janka - Gyula Rebeka, Lazic Ivona, Vass Szonja Liza, Bátyi Boróka, Sághy Lara - Görbe Liza, Schneider Kata, Szalai Szonja, Kerkovits Réka Júlia, Kosztya Laura - Fekete Anna, Tóth Hanga Patrícia, Procházka Ana Karolina, Szederkényi Lilla, Varga Lotti Anna
Gólok: Kerkovits Réka Júlia (17:32)
Ob I-es női csapatunk a MAC Budapest ellen zárja az alapszakaszt.
OB I-es női csapatunknak nem sikerült a bravúr.
OB I-es női csapatunk másodjára játszik a Hokiklub ellen.
Esélyt sem hagyott a hazai csapat.
OB I-es lányok hazai pályán játszák soron következő meccsünket.
A vendégcsapat teljesen egyoldalú mérkőzésen aratott győzelmet.
OB I-es női csapatunk először játszik hazai pályán.