2022. április 12.
Ezüstéremmel zártuk az U25-A-s bajnokságot
Női jégkorongcsapatunk 5-3-as vereséget szenvedett a KMH otthonában.

A bajnoki döntő harmadik mérkőzését rendezték az FTC-Telekom és a KMH SE együttese között a női U25-A-s bajnokság három győzelemig tartó fináléjában. Az első mérkőzésen hiába egyenlítettünk, a KMH behúzta azt a találkozót, így 1-0-s előnnyel érkezett a FTC Sátras Jégpályájára, ahol megszerezte második sikerét is a párharcban.

A finálé harmadik összecsapását az elsőhöz hasonlóan ismét a KMH SE otthonában, a Tüskesátorban rendezték. A hazaiak a hatodik percben Kerekes Kármen révén megszerezték a vezetést, alig három perccel később jött a ferencvárosi válasz, Kovács-Ferencz Lorin egyenlített. Hiába a gyors Fradi-gól, a KMH még az első harmadban meglőtte a másodikat. Az első szünet után gyorsan jött a harmadik hazai találat, de két perccel később ismét betaláltunk Kovács-Ferencz révén (3-2). Ebben a játékrészben már nem született több gól, így egygólos KMH előnnyel kezdték meg a záró etapot a felek. A második harmadhoz hasonlóan ezúttal is gyorsan jött a KMH-gól, Puskás volt eredményes, majd négy perccel később Pavuk Petra lőtte az ötödiket, eldőlni látszott a finálé sorsa. Csapatunk azonban nem adta fel, az utolsó másodpercig küzdött, 45 másodperccel a vége előtt még Magyar Diána is bevette a hazai kaput, ezzel pedig beállította az 5-3-as végeredményt.

Női jégkorong, U25-A, döntő, 3. mérkőzés

KMH SE – FTC-Telekom 5-3 (2-1, 1-1, 2-1)
Budapest, Tüskesátor

Az FTC-Telekom gólszerzői: Kovács-Ferencz Lorin (2), Magyar Diána Zora

Cikkajánló

Döntetlen a visszavágón, kiestünk a DEBL-ből

Női hokisaink 1-1-et játszottak a Rampage Veszprém csapatával az osztrák bázisú liga negyeddöntőjében.

Negyedik helyen zártuk a női OB I-et

Női hokisaink a visszavágón is kikaptak a BJA csapatától a két nyert meccsig tartó párharcban.

Vereség a DEBL-negyeddöntő első meccsén

Női jégkorongozóink a DEBL negyeddöntőjében a veszprémi Rampage Women csapatával küzdenek a továbbjutásért.

Vereség a bronzmérkőzés első találkozóján

Női OB I-ben szereplő női jégkorongcsapatunk nagyarányú vereséget szenvedett a BJA csapata ellen.

Egymás után kétszer játszottak a lányok az ACS Fox-al

Egy vereséget szenvedtek és egy győzelmet ünnepelhettek női hokisaink az U25A helyosztóján.

Győzelem az utolsó középszakasz-meccsen

U25 B-ben szereplő női jégkorongozóink legyőzték az FC Hatvan csapatát.

Győzelem a magyar, vereség az osztrák bajnokságban

Női jégkorongozóink két meccset játszottak a mögöttünk hagyott héten.

Kétgólos hátrányból fordítottak a lányok

A DEBL-es Dunaújvárosi Angels másfélharmadig vezetett, végül jégkorongcsapatunk behúzta a találkozót.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin