2022. december 7.
Győzelem az U25B-ben, vereség a DEBL felsőházában
Folytatódott női jégkorongcsapatunk U25B bajnoki szereplése és elkezdődött a DEBL felsőháza is.

Az OB I és U25A bajnokságokban nem volt érdekelt női jégkorongcsapatunk az elmúlt héten, azonban az U25B-ben ismét jégre lépett együttesünk. A lányok Miskolcon, a DVTK vendégeként léptek jégre. A hazaiak kezdtek jobban, és a találkozó elején megszerezték a vezetést, ám a második harmadban gyorsan fordítottak a mieink. Féltávnál emberelőnyből ugyan egyenlített a DVTK, de még a szünet előtt válaszolni tudtak rá a mieink, majd a záró harmadban eldöntötte a Fradi a meccset, a vége 6-2 lett ide.

A DEBL idei kiírásában eddig remekül szereplő csapatunk kiharcolta a felsőházi szereplést a folytatásra az alapszakasz Keleti csoportjának második helyével, a felsőházi küzdelmek a mieink számára szombaton kezdődtek a MAC vendégeként. Ahogy arra számítani lehetett, erősen kezdtek a hazaiak, és kétgólos előnnyel mehettek el az első szünetre. A 23. percben Sőléd Orsolya szépített Papacsek Réka átadásából, de még a második szünet előtt jött az újabb bekapott gól. Sőt, a záró harmadban negyedszer is eredményes volt a MAC, amely így 4-1-es győzelmet aratott.

Cikkajánló

Győzelem a döntő második meccsén

Női hokisaink 2-1-re megnyerték a Rampage elleni U25 B döntő második találkozóját, jöhet a harmadik meccs.

Vereség a döntő első meccsén

Női jégkorongozóink U25 B csapata 4-3-ra kikapott hazai pályán a Rampage együttesétől.

Megvan a második győzelem, irány a döntő

Női U25 B jégkorongcsapatunk idegenben 6-3-ra nyert a Debreceni Hoki Klub ellen, ezzel bejutott a döntőbe.

Vereség az elődöntő visszavágóján

A női U25B bajnokságban szereplő csapatunk hosszabbításban kikapott a DHK-tól, jön a harmadik meccs.

Megvan az elődöntő első meccse

Női U25 B hokicsapatunk 4-1-re behúzta a DHK elleni első elődöntős meccsét.

Döntetlen a visszavágón, kiestünk a DEBL-ből

Női hokisaink 1-1-et játszottak a Rampage Veszprém csapatával az osztrák bázisú liga negyeddöntőjében.

Negyedik helyen zártuk a női OB I-et

Női hokisaink a visszavágón is kikaptak a BJA csapatától a két nyert meccsig tartó párharcban.

Vereség a DEBL-negyeddöntő első meccsén

Női jégkorongozóink a DEBL negyeddöntőjében a veszprémi Rampage Women csapatával küzdenek a továbbjutásért.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin