Női jégkorongcsapatunk a bajnokság negyeddöntőjében kettőből kétszer győzte le a Goodwill Pharma Szeged csapatát, így bejutott az elődöntőbe, ahol szintén két nyert meccsig vív párharcot a Debreceni Hoki Klubbal.
Ezúttal is idegenben kezdtek a mieink, ez azonban egy percig sem zavarta őket, már az első harmadban három góllal elléptek a lányok. A második harmadban viszont harapósabb volt a DHK, kihasználva egy emberelőnyt szépítettek, de nem sokkal később a Fradi visszaállította a háromgólos különbséget. A harmadik harmadban mindkét oldalon voltak helyzetek kiállításoknak köszönhetően. Az 50. percben a hazaiak időt kértek, egy hazai emberelőny végén pedig a kapus lehozatallal is megpróbálkoztak, de sehogy sem tudtak szépíteni az eredményen.
Végül az elődöntős párharc első összecsapását 4-1-re a Fradi húzta be.
Női jégkorongcsapatunk 2–0-s vereséget szenvedett a Rampage Women’s Hockey ellen a női OB I első meccsén.
Női jégkorongcsapatunk a Rampage Women’s Hockey ellen kezdi meg szereplését az OB I 2026/27-es szezonban.
Drámai fordulatokat hozó mérkőzéssel mutatkozott be az FTC női jégkorongcsapata a DEBL 2026/27-es szezonjában.
Női jégkorongcsapatunk első DEBL mérkőzését játssza a 2026/27-es szezonban
Nem sikerült a pontszerzés.
Ob I-es női csapatunk a MAC Budapest ellen zárja az alapszakaszt.
OB I-es női csapatunknak nem sikerült a bravúr.
OB I-es női csapatunk másodjára játszik a Hokiklub ellen.