2020. november 29.
Rendkívül tartalékos kerettel súlyos vereség
Női jégkorongcsapatunk súlyos, 18-3-as vereséget szenvedett az U25/B bajnokságban a Hatvan vendégeként.

Női jégkorongcsapatunk szombat délután Hatvanban vendégszerepelt az U25/B bajnokság idei negyedik mérkőzésén. Egyébként is ez az a versenysorozat, amelyben női szakágunk fiatal keretének legfiatalabb játékosai kapnak lehetőséget, ezúttal viszont még ehhez mérten is tartalékos és foghíjas, mindössze 11+1 fős kerettel, két és fél sorral lépett jégre a Ferencváros.

A mieink már hét perc elteltével háromgólos hátrányban voltak, és ugyan ekkor még sikerült a szépítés, majd az újabb kapott gól után 4-2-re is sikerült zárkózni, a hatvaniak fergeteges második és harmadik harmadot produkáltak, 7-1-re és 5-0-ra nyerték meg ezt a kétszer húsz percet. A vége így súlyos, 18-3-as vereség lett.

A javításra már a következő héten meglesz a lehetőség, a Fradi lányai csütörtökön 18.25-től fogadják hazai jégen az Angels NJSE-t, majd szombaton és vasárnap a DEBL-ben és az U25/A bajnokságban is jégre lépünk, igaz, más-más kerettel.

Cikkajánló

Győzelem a döntő második meccsén

Női hokisaink 2-1-re megnyerték a Rampage elleni U25 B döntő második találkozóját, jöhet a harmadik meccs.

Vereség a döntő első meccsén

Női jégkorongozóink U25 B csapata 4-3-ra kikapott hazai pályán a Rampage együttesétől.

Megvan a második győzelem, irány a döntő

Női U25 B jégkorongcsapatunk idegenben 6-3-ra nyert a Debreceni Hoki Klub ellen, ezzel bejutott a döntőbe.

Vereség az elődöntő visszavágóján

A női U25B bajnokságban szereplő csapatunk hosszabbításban kikapott a DHK-tól, jön a harmadik meccs.

Megvan az elődöntő első meccse

Női U25 B hokicsapatunk 4-1-re behúzta a DHK elleni első elődöntős meccsét.

Döntetlen a visszavágón, kiestünk a DEBL-ből

Női hokisaink 1-1-et játszottak a Rampage Veszprém csapatával az osztrák bázisú liga negyeddöntőjében.

Negyedik helyen zártuk a női OB I-et

Női hokisaink a visszavágón is kikaptak a BJA csapatától a két nyert meccsig tartó párharcban.

Vereség a DEBL-negyeddöntő első meccsén

Női jégkorongozóink a DEBL negyeddöntőjében a veszprémi Rampage Women csapatával küzdenek a továbbjutásért.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin