2024. szeptember 26.
„Tavalyhoz képest nagyon sokat fejlődtek a lányok”
Női jégkorongozóink számára is elindult az új szezon, ami ezúttal is tele lesz kihívásokkal.

Női jégkorongozóink számára az osztrák bázisú bajnoksággal, a DEBL-el indult az idei szezon, ahol már az első győzelmüket is megszerezték a lányok. Emellett persze idén is ott lesznek az U25 A és B bajnokságokban, valamint az OB I-ben is pályára lépnek majd. Az új szezonnal pedig általában új egyéni és csapat célkitűzések is érkeztek. Erről és a csapat alakulásáról is kérdeztük női csapatunk vezetőedzőjét, Holzer Bernadettet.

- A célokról sokat beszélgettünk a lányokkal – kezdett bele Holzer. -Ha alulról építkezünk, akkor az U25 B-ben egyértelműen az arany lebeg a szemek előtt, az elmúlt két évben ezüsttel zártunk. Az U25 A-ban kicsit magasabbra lett helyezve az a bizonyos léc, aminek én örülök, ott a döntőt céloztuk meg, a lányok az aranyat szeretnék elhozni, amiért viszont idén hajtani is kell majd. DEBL-ben az elsődleges, hogy a legjobb négy közé jussunk be, ha már ott leszünk, az megint egy másik lépcsőfok lesz. Az OB I-ben az elmúlt évek eredményeinek tekintetében a lányok saját maguk által kitűzött célja, hogy sikerüljön gólt lőni, az eredmény, hogy győzünk vagy vesztünk, lényegében másodlagos, a cél, hogy minél többször betaláljanak – magyarázta vezetőedzőnk a szezon elején felállított célokat, majd gyorsan hozzátette: - Ezeket a célokat a lányok állították fel magukkal szemben, aztán meglátjuk, hogy ebből majd mi sül ki.

De természetesen arra is választ kaptunk, hogy neki, mint edző, milyen elvárásai vannak a szezonra vonatkozóan.

- Ha eredményt nézünk, akkor a tavalyihoz képest mindenféleképpen jobb eredményt szeretnék elérni a csapatokkal. Az U25 B csapat korábban említett céljaival abszolút egyet tudok érteni, a többivel is, de azt tudatosítani kellett bennük, hogy ezeknek a céloknak az eléréshez sokkal keményebben kell küzdeni, mint eddig. Tavaly volt egy-két olyan dráma, amin nem feltétlenül tudtak felülkerekedni, ez pedig nagyon elvitte a szezon végét. Idén ezen kell majd változtatni, fel kell nőniük a feladathoz, ha a fentebb említett célokat el akarják érni.

Ha pedig új szezon, akkor általában egy-két változás minden csapatnál történik, nincs ez másként női csapatunknál sem. De ezúttal nem csak a játékoskeretben történt változás.

- Keretileg van egy-egy változás, a Sőléd Orsi most már teljeskörűen velünk tud lenni, tavaly az egyetem és a diploma miatt ő nem tudta az egész szezont vállalni. A probléma inkább nálunk ott van, hogy van, aki hol van, és hol nincs, ilyen időszakos kiesőink vannak – kezdett bele Holzer abba, hogy milyen mozgás volt, vagy van éppenséggel a keretben. - Sokan dolgoznak, van egy-két olyan lányunk, aki játékvezető is, egyértelmű, hogy nem fogják lemondani az Erste Liga vagy a válogatott meccseket. Ezt teljesen megértem, de azért mégiscsak húzó játékosokról beszélünk. Úgyhogy minden egyes meccs csupa kihívás, csupa meglepetés. Azzal kell dolgozni, ami van.

És hogy mi változott még?

- Mentalitás szempontjából a nyáron volt idejük, hogy gondolkozzanak, augusztusban közösen is nagyon sokat foglalkoztunk komolyabb témákkal. Szóba kerültek az egyéni és a csapat célok is, hogy min kell változtatni, és azt hogyan kell, vagy hogyan lehetne elérni. Augusztus végére azt tudtam mondani, hogy ez így nagyjából helyre állt, természetesen biztosan lesz valami akadály, sosincs olyan, hogy nyugalom van, csend és békesség. De alakul, és ez igazából már a vasárnapi DEBL mérkőzésen remekül kijött, mert az első kapott gól után hirtelen mindenki befeszült. Aztán megszereztük az első találatunkat, amit egy kis nyugalom követett a padon, és onnantól, hogy belőttük a másodikat is, már minden rendben volt. Úgyhogy szerintem a szezon is ilyen lesz. Látom a lányokban az akarást és a fejlődést, szerintem tavalyhoz képest nagyon sokat fejlődtek – zárta szezon eleji nyilatkozatát Holzer Bernadett.

Cikkajánló

Vereség az U25A első meccsén

Női hokisaink a MAC Budapest csapata ellen szenvedtek 4-2-es vereséget idegenben.

Zsinórban a harmadik győzelem is megvan a DEBL-ben

Női jégkorongozóink magabiztos, 6-1-es győzelmet arattak az osztrák bázisú bajnokság legutóbbi mérkőzésén.

Újabb győzelem a DEBL-ben

Női hokisaink hazai pályán arattak 4-3-as, hosszabbításos győzelmet a Graz ellen az osztrák bázisú ligában.

Győzelem a szezon első DEBL-meccsén

Női jégkorongozóink idegenben 3-1-re legyőzték a veszprémi Rampage csapatát.

Nemzetközi tornán jártak női hokisaink

A Fradi Erdélyben vett részt a női Négy Nemzet Tornán, amelyen harmadikként zárt Holzer Bernadett csapata.

„Sok fiatal játékos megmutathatta magát”

Női jégkorongozóink vezetőedzője, Holzer Bernadett röviden értékelt a 2023/24-es szezont követően.

Vereség az U25 B döntő harmadik meccsén

Női hokisaink U25 B csapata 4-1-re kikapott a Rampage-től a döntő harmadik meccsén, így ezüstéremmel zártunk.

Győzelem a döntő második meccsén

Női hokisaink 2-1-re megnyerték a Rampage elleni U25 B döntő második találkozóját, jöhet a harmadik meccs.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin