2024. április 20.
Vereség az U25 B döntő harmadik meccsén
Női hokisaink U25 B csapata 4-1-re kikapott a Rampage-től a döntő harmadik meccsén, így ezüstéremmel zártunk.

Mint ismert, női U25 B jégkorongcsapatunk bejutott a bajnokság döntőjébe, ahol a veszprémi Rampage csapata volt az ellenfele. Az első, hazai meccsen a mieink szoros meccsen 4-3-ra kikaptak, ezt viszont sikerült szépíteni a második találkozó során, amit idegenben 2-1-re behúzott a Fradi. Így következhetett a mindent eldöntő harmadik összecsapás Veszprémben.

Az első harmad meglehetősen eseménytelenül telt, a hazaiaknak volt egy nagyobb lehetőségük, mikor a Ferencváros emberhátrányba került. Végül az első húsz perc gól nélkül zárult. A szünet után ismét hátrányban találta magát együttesünk, azonban ez a lehetőség is kimaradt a veszprémiek részéről. Közel a mérkőzés derekához viszont megtört a jég, a Rampage megszerezte a vezetést, tíz perccel később pedig érkezett az újabb hazai gól késleltetett emberelőnyben. Alig egy perc elteltével pedig megszületett a harmadik Rampage-gól is. Nem éppen jól helyzetből vágott neki női csapatunk a harmadik harmadnak, ezen pedig az sem segített, hogy újabb kétperces kisbüntetést szabtak ki ránk, de ezt is sikerült kivédekezni. Ezt viszont egy hazai kiállítás követett, ami láthatóan nem hatotta meg ellenfelünket, és kevesebb, mint fél perccel a kiállítás után emberhátrányban gólt szerzetek. A gólt követen viszont egy újabb két percet fújtak a hazaiakra, így öt a háromban támadhatott az FTC-Telekom, amit már sikerült kihasználni. A szépítés után Holzer Bernadett kikérte idejét, hogy átbeszéljék a taktikát. Az 52. percben azonban 2+2 percet ítéltek a Fradinak, de hiába a négy perc előny, a Veszprém nem lőtt újabb gólt, ahogy a mieink sem tudtak közelebb zárkózni az ellenfélhez.

A döntő harmadik mérkőzése így 4-1-es veszprémi győzelemmel zárult, ez pedig azt jelentette, hogy összesítésben a Rampage 2-1-re legyőzte a Ferencvárost az U25 B döntőjében, így lányaink ezüstéremmel zárták a bajnokságot.

Cikkajánló

Kétgólos vereség a Rampage ellen

Női jégkorongcsapatunk 2–0-s vereséget szenvedett a Rampage Women’s Hockey ellen a női OB I első meccsén.

Kezdődik a női OB I 2026/27-es szezonja

Női jégkorongcsapatunk a Rampage Women’s Hockey ellen kezdi meg szereplését az OB I 2026/27-es szezonban.

Hosszabbításban kaptunk ki a DEBL-rajtjon

Drámai fordulatokat hozó mérkőzéssel mutatkozott be az FTC női jégkorongcsapata a DEBL 2026/27-es szezonjában.

Jön a szezon első DEBL-mérkőzése

Női jégkorongcsapatunk első DEBL mérkőzését játssza a 2026/27-es szezonban

Újabb nagyarányú vereség a MAC Budapest ellen

Nem sikerült a pontszerzés.

Következik az alapszakasz utolsó meccse

Ob I-es női csapatunk a MAC Budapest ellen zárja az alapszakaszt.

Elvesztettük az év első meccsét

OB I-es női csapatunknak nem sikerült a bravúr.

Hazai pályán kezdjük a 2026-os évet.

OB I-es női csapatunk másodjára játszik a Hokiklub ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin