Legendák születésnapját tekintve kerek évfordulókban gazdag decembere volt a Ferencvárosi Torna Clubnak. Az FTC Baráti Kör nemrég köszöntötte egy különleges programon a 75. évét betöltött Szűcs Lajost (akivel a fradi.hu is készített ez alkalomból interjút), valamint a hamarosan 70 éves Máté Jánost, de ebben a hónapban ünnepelte 65. születésnapját korábbi kétszeres olimpiai bajnok tornászunk, Magyar Zoltán is. Ezúttal Hesz Mihályt köszönthetjük, az FTC színeiben az 1968-as mexikóvárosi olimpián K1 1000 méteren olimpiai aranyérmet nyert kiválóság december 15-én lett 75 éves.

Hesz Mihály 1943. december 15-én született Nógrádon. Vácott kezdett el kajakozni a híres Babella László kezei alatt, majd 1964-ben igazolt a Ferencvárosba. Pályafutása végéig, 1976-ig összesen 14 magyar bajnoki címet szerzett. 1963-tól a magyar válogatott tagja. 1964-ben vb-bronzérmesként és Eb-ezüstérmesként utazott a tokiói olimpiára, ahol 1000 méteren csupán 15 századmásodperccel kapott ki a svéd Rolf Petersontól. Ekkor határozta el, hogy a következő játékokon már ő lesz a győztes, és az ez után eltelt négy évben mindent ennek rendelt alá. Volt, hogy Vácról kajakkal érkezett a Fradi edzésére Budapestre a Dunán, a tréning után pedig levezetésként hazaevezett – árral szemben… A befektetett munka meghozta az eredményt: a következő években Európa- és világbajnok is lett, majd 1968-ban Mexikóvárosban már ő állt az olimpiai dobogó tetején az 1000 méteres verseny után. (Az olimpiai döntő történetét a Fradi TV is feldolgozta korábban, az adást ITT nézheti vissza.)

Pályafutása befejezése után 1980-ban váratlanul Németországba távozott. Diplomáját felhasználva fogorvosi praxist épített, két gyermeke született. Nyugdíjas éveiben is gyakran tartózkodik Magyarországon, tartja a kapcsolatot a korábbi társakkal. Nemrég „Ferencváros Sportjáért” díjjal is kitüntették, de Vác díszpolgára is, az FTC Népligeti Sportközpontban pedig ott áll mellszobra az olimpiai bajnokok sétányán.

A születésnapos Hesz Mihályt jelenlegi mindennapjairól, a Fradihoz kötődő emlékeiről, és a mostani FTC-ről is kérdeztük.

- Az első és legfontosabb kérdés: hogy van Miska bácsi?
- Köszönöm szépen, a koromhoz viszonyítva nagyon jól! Természetesen nem vagyok húszéves, de hetvenötnek sem érzem magam. Vigyázok az egészségemre, ami egyelőre még nem hagyott cserben.

- Mivel tölti az idejét manapság?
- Egész életemben aktív ember voltam, úgyhogy a mai napig szoktam sportolgatni, igaz, az elmúlt pár hétben egy kicsit elmaradt ez a karácsonyi készülődés miatt. Emellett nemrég tértem haza egy mexikói utazásról, az 1968-as olimpikonokkal látogattuk meg az egykori sikerek helyszínét. Nagyszerű, élménygazdag út volt, nagyon élveztük a régi társakkal.

- Idézzük fel egy kicsit a múltat! Vácott kezdte a pályafutását, hogyan került később a Ferencvároshoz?
- Ennek nagyon egyszerű oka volt. Vácott működött a Váci Hajó, de az inkább szabadidő-egyesület volt, nem a versenyzés volt az elsődleges. Én pedig versenyezni szerettem volna, ezért megragadtam az alkalmat, amikor egy akkori edzőtársamat leigazolta a Fradi, és vele tartottam. Szimpatikus volt a klub, de ekkor még nem az volt az elsődleges szempont, hogy mekkora múltú és hagyományú egyesülethez megyek, hanem hogy a versenyzéshez biztosítani tudják a megfelelő körülményeket.

- Később aztán megtapasztalhatta, mit jelent a Fradi-család tagjának lenni. Mi fogta meg legjobban az FTC-ben?
- Fiatal korom óta Vácott éltem, onnan jártam a Fradiba is edzeni. A környéken hatalmas becsben tartották a Ferencvárost, nagyon sok fradista élt arrafelé. Ezt csak akkor tudtam meg, amikor észrevettem, amint az emberek meghallották, hogy a Fradiban kajakozom, teljesen lázba jöttek. Ekkor kezdtem el érezni, mit jelent ehhez a családhoz tartozni. Később, ahogy váciként is egyre inkább befogadtak, ez csak erősödött, és rájöttem, fradistának lenni egyet jelent egyfajta családdal, és nemzeti hovatartozással egyaránt. Ez pedig felemelő érzés a mai napig.

- Pályafutása csúcsa a mexikóvárosi olimpiai bajnoki cím. Ha röviden kell megfogalmazni, mit jelent önnek az aranyérem?
- Szerencsére már az 1968-as olimpia előtt is voltak sikereim, így hiába nem voltam született ferencvárosi, és nem töltöttem sok időt a Népligetben, egyre inkább felfigyeltek rám, és az FTC is egyre jelentősebb szerepet töltött be a magyar kajak-kenu sportban. Ennek az egésznek fontos részesének lenni fantasztikus érzés volt, így mondhatom, hogy az olimpia, illetve az arra való felkészülés az egész pályafutásomat meghatározta. Ennek volt a koronája a mexikóvárosi aranyérem, ami egy máig is élő, csodálatos emlék.

- Manapság követi a Fradival kapcsolatos eseményeket?
- Igen, és nagyon örülök neki, hogy a korábban megszűnt kajak-kenu szakosztály az elmúlt években újjáéledt, és egyre figyelemreméltóbb eredményeket ér el. Ráadásul a szívemnek különösen kedves, hogy a váci kapcsolat utánam is tovább él, hiszen a Petró-testvérek vagy Fekete Dorina váci születésűek. Tudom, hogy Ferencváros polgármesterének is szívügye a kajak-kenu, és összességében nagyon örömteli, amilyen fradista kajakos élet kialakult a kis-Dunán.

- Lehet a közeljövőben olyan fradista kajakos Miska bácsi szerint, aki követi Önt eredményességben?
- Nem gondolom, hogy az a legfontosabb, hogy lesz-e. Szerintem sokkal többet jelent, ha minél többen dolgoznak, edzenek ezekért a célokért. Az ugyanis azt jelenti, hogy él és működik egy jó fradista műhely, a munka pedig meg fogja hozni egyszer az eredményeket is.

Boldizsár Márton