Ilyenkor, a nyár derekához közeledve javában zajlik a nagyüzem a vizes sportágak háza táján. A Ferencváros kajak-kenusai sem unatkoznak, válogatók, világkupák, Európa-bajnokság, kvótavadászat, majd a szezon végi szokásos világbajnokság. Szakosztályvezetőnknek, Kucsera Gábornak sincs sok ideje a semmittevésre, tele van a határidőnaplója a legkülönbözőbb ügyes-bajos teendők dátumaival. Némi túlzással azt is mondhatnánk, örülni sincs ideje ilyen feszített tempó mellett. Ez a „némi” persze azért erős eufémizmus, mert éppen hogy kicsattan az örömtől, amikor annak apropóján beszélgetünk, hogy Hofer Bianka személyében az FTC-nek új ifjúsági világbajnoka van.

– Nem akarom elkiabálni, de Bianka még okozhat nekünk igen kellemes perceket az elkövetkezendő napokban – reagál szakosztályvezetőnk mindössze néhány órával a szenzációs siker után. – A női kajak négyes ötszázon egy óriási csatában, fantasztikus versenyzéssel lett aranyérmes az ifik között a kanadai Halifaxban zajló U23-as világbajnokságon. Egy félelmetesen erős – mi más is lenne egy német négyes – egységet győztek le a lányok, méghozzá úgy, hogy féltávnál még az ellenfél vezetett fél hajóval, a célba viszont már a mieink csúsztak be ugyanekkora előnnyel!

Újdonsült ifjúsági világbajnokunk a kép bal szélén

No de mi is még az, amit nem szeretnék elkiabálni? Bianka a négyesből Leskó Viviennel az ötszáz párosban toronymagasan nyerte az előfutamukat. Ugye nem kell tovább magyaráznom?

– Hofer Bianka klubunk történetének, a kenus Zala György és a kajakos Laky Éva után, a harmadik ifjúsági világbajnoka. Az első kettő óta közel negyven év telt el…

– Értem a célzást. Rátapintott a lényegre. Amikor másfél évvel ezelőtt rábólintottam Nyíri Zoltán, klubunk ügyvezető alelnökének megkeresésére, hogy vegyem át a kajak-kenu szakosztály irányítását, pontosan azt vázoltam fel az egyik legfontosabb célkitűzésként, hogy a fiatalokra rendkívül nagy hangsúlyt szeretnék fektetni. Olyan versenyzőkre, akikben ott lehet még két vagy akár három olimpia is. Mert az remek, hogy olyan fantasztikus klasszisokat sikerült leigazolnunk, mint a többszörös Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes kajakozó Varga Ádám és többszörös világbajnok, Európa-bajnok kenus Adolf Balázs, de a hosszú távú terveket csakis eredményes utánpótlásneveléssel lehet megvalósítani.

Nemcsak a klubnak, az egész hazai sportágnak fontos Varga Ádám szereplése

– Aminek elengedhetetlen feltétele – közhelyesen fogalmazva – a megfelelő szakembergárda.

– Természetesen. A gárda ebben az esetben azért is jó kifejezés, és nem közhely, mert valóban egy csapatot, hogy én is egy közhellyel éljek, ütőképes csapatot sikerült kialakítanunk a Ferencvárosban. Zámborszky Nóra, Illés Roland, Agócs Bence, Matyus Zsolt, Dóri Bence alkotja ezt az edzői csapatot. Az ő személyük is jól tükrözi azt az egészséges korosztályi, tapasztalati egyensúlyt, amit a versenyzőink esetében is sikerült kialakítanunk, különböző korosztályok, különböző tapasztalatok, különböző megközelítések hatékony egysége. Egy dolog, ami tökéletesen megegyezik mindannyiukban: a Fradi iránti elkötelezettség.

– Ahol Kucsera Gábor irányít, ott nagyon mást nem is lehet elképzelni.

– Én könnyű helyzetben vagyok, mindig elmondom, hogy a Fradi szeretetét az anyatejjel szívtam magamba. Itt kezdtem úszni, kajakozóként is lapátolhattam a zöld-fehér színekért, és volt idő, amikor még nekem is volt elég időm, hogy a bírók jóformán el se kezdték a labdarúgómeccseket, amíg ott nem voltam a lelátón. Ez a bizonyos Fradi-szív azonban egy érdekes dolog. Nem kell hozzá feltétlenül zöld-fehér vér. Mondok egy példát egészen testközelből. A mi fradista csoportunkkal edz az az U23-as Tölgyesi Flóra, aki szintén négyesben éppen ezüstérmet nyert Halifaxban. Ő a Honvéd versenyzője. De, és remélem nem sértődik meg ezért, olyan Fradi-szíve van, mintha a babakocsija is már zöld-fehér lett volna. Tehát arról a szemléletről, hozzáállásról, eltökéltségről beszélek, ami a vízitelepünkön megjelenő minden edzőre, versenyzőre, és – remélem nem hangzik nagyképűen – természetesen a szakosztályvezetőre is jellemző.

– Ha már a vízitelep szóba került, úgy hírlik, erre nem pusztán egy helyszínként tekint, ahol edzeni, erősíteni, evezni lehet. És ezt szigorúan is veszi.

– Kajak-kenu vízitelep sok van. De ferencvárosi csak egy. És nem csupán azért, mert erre van kifüggesztve a Fradi-címer. Ennek a közegnek minden ízében sugároznia kell azt, amiről maga a Ferencváros szól. Ezért is tettem például kötelezővé, hogy a versenyzőinknek itt, a Kis-Dunán az FTC vízitelepén kell edzeniük. Hogy a legkisebbek is lássák a legnagyobbakat, szemük előtt legyenek a példaképek, legyen vele mindenki tisztában, hogy egy csapat vagyunk. Adolf Balázs, aki gyakorlatilag az egész életét Szentendrén töltötte, kapott annyi engedményt, hogy bizonyos napokon edzhet egyedül fent a Dunakanyarban. Az ő lelki beállítottságának erre olykor szüksége van, de egyébként ő is itt van velünk, ráadásul Balázs saját bevallása szerint is végre otthonra, csapatra talált sok-sok évnyi meglehetősen magányos ide-oda verődés, csapatkeresés után.

Adolf Balázs számára vége a magányos lapátolásnak

– A végén még kiderül, hogy a kajak-kenu, legalábbis a Fradiban nem is egyéni sportág, még akkor sem, ha az ember nem csapathajóban, párosban vagy négyesben evez. Ezt a csapatot ebben a szemléletben bő másfél éve irányítja. A mostani még csak a második versenyszezonja vezetőként zöld-fehérben. Lehet azért már tapasztalatokat levonni?

– Azt hiszem, amikről eddig szó esett, talán önmagukért beszélnek. A rutinos, nemzetközi versenyzőink, Varga Ádám, Adolf Balázs, termelik az érmeket, és azzal, hogy az olimpiai kvótaszerzésben is rettentő nagy szerepük van, a teljes hazai sportág szempontjából meghatározó a teljesítményük. Melléjük már javában zárkózik Szegedi Angelina, aki egy olyan válogatott csikócsapatnak a tagja, amelyet egyre inkább tátott szájjal figyel a vizes világ közönsége. A világkupákon már mutogatja oroszlánkörmeit az a női kajaknégyes, amellyel Angelina figyelemre méltó eredményeket ért el. Számára még csak most indul majd igazán a felnőtt karrier, és a jelek több mint biztatók. Amit pedig ez a mostani, halifaxi világbajnokság hozott, hangsúlyozom, eddig, azt szintén nem kell különösebben magyarázni.

– Magyarázni valóban nem kell, viszont beszélni róla annál többet érdemes. A nagyobb közönség számára a kajak-kenu egy picit mindig a periférián mozgó sportág.

– Nekünk, akik ebben a közegben nőttünk fel, ez megszokott dolog. Egy-egy olimpia vagy világbajnokság után, ahol szakajtónyi érmet szerzünk, pár napig beszélnek rólunk, azután valóban egy kicsit árnyékba kerülünk. Ezt, főleg manapság, amikor olyan labdarúgó-világbajnokságokat rendeznek, amelynek egyszerre három félkontinensnyi ország a házigazdája, és világnak olyan sarkai is reflektorfénybe kerülnek, amelyeket előtte jóformán a térképen se találtak meg az emberek, természetes dolog. A gigantikus látványsportokkal nem tudunk, de azt hiszem, nem is akarunk versenyezni. A túlzott siránkozásnak sok értelme nem is lenne. Nem lehet a talpáról a feje tetejére állítani a világot. Nekünk nem ez a dolgunk. Hanem, hogy azt, amit a világon a legjobban szeretünk, és amihez a legjobban értünk, azt a tőlünk telhető legnagyobb elhivatottsággal tegyük. Nem hiszem, hogy létezik a Földön olyan kajakos, kenus, aki ne ezt gondolná. Arra pedig, aki ferencvárosiként lapátolva rója a szezononkénti több ezer kilométert, arra ez fokozottan igaz.

Nagy Imre