2022. május 21.
Balla Virág elődöntős Racicében
Az FTC-Rekontir versenyzője két távon indul vasárnap a Világkupán.

A szezon első gyorsasági kajak-kenu versenyén, a péntektől vasárnapig a csehországi Racicében zajló Világkupán a világbajnoki ezüstérmes és olimpikon kenus, Balla Virág képviseli a Ferencvárost. Az FTC-Rekontir versenyzője pénteken biztató formában kezdett, Takács Kincsővel az oldalán ugyanis megnyerte előfutamát NC-2 500 méteren. Az olimpiai ötödik egység ezzel automatikusan a szombat délelőtti döntőbe jutott.

A 11.21-kor kezdődő fináléban a fradista érdekeltségű magyar páros a négyes pályáról startolt. Az elrugaszkodás nem úgy sikerült, ahogy azt vártuk, féltávnál, 250 méternél ugyanis a legjobb négyen kívül jegyezték a Balla-Takács duót. A táv második felében sem sikerült javítani, Balla Virágék hajója 14.84 másodperces hátránnyal a 9. helyen ért célba.

A versenynap további programjában először C-1 200 méteren volt érdekelt Balla Virág, aki hetedikként ért célba a középdöntőben, így a B-döntőben folytathatja majd vasárnap. Ezt követően a C-2 mix középdöntőjében zárt ötödikként a Balla Virág és Fekete Ádám alkotta egység, amely ezen a távon a viadal harmadik napján az elődöntőben lesz érdekelt.

Fekete Dorina párosban ezüstérmes

Fekete Dorina szombaton, Csépe Pannával kiegészülve párosban második lett Győrben, a Kadler Gusztáv Maraton magyar bajnokság 26 kilométeres távján. Az FTC-Rekontir fiatal versenyzője pénteken női kajak egyesben is teljesítette ezt a távot, akkor negyedik lett, kevéssel lemaradva az élmezőny mögött.

A hétvégi verseny egyben már válogatóként is szolgált a július végi, silkeborgi Európa-bajnokságra.

Cikkajánló

Hofer Bianka: dupla továbbjutás Szegeden

Az FTC kajakozója mindkét számában továbbjutott csütörtökön az ifjúsági és U23-as Eb-n.

Egy animációs figura is kellett a vb-aranyakhoz!

Kajakozónk, Hofer Bianka két vb-aranyat nyert Kanadában, itthon pedig vízre szálltunk vele - VIDEÓ!

Adolf Balázs fölényes győzelmet aratott a világkupán

Az FTC kenusa utolérhetetlennek bizonyult C-1 5000 méteren.

Egyre közelebb a világelithez a Fradi fiatal kajakosa

Minden várakozást felülmúlóan alakul fiatal kajakosunk, Szegedi Angelina első teljes felnőtt idénye.

Szegedi Angelina lemaradt a dobogóról

Az FTC versenyzője négyesben döntőzött a kajak-kenu világkupa pénteki versenynapján.

Szegedi Angelina négyesben döntős a világkupán

A Kanadában zajló síkvízi kajak-kenu viadalon Szegedi mellett Adolf Balázs képviseli az FTC-t.

Újabb Hofer-parádé! Kajakosunk párosban is világbajnok

A Ferencváros versenyzője két nap alatt két világbajnoki címet nyert az ifik között.

A Fradi-szív vízen nemcsak a hajtás miatt ver nagyon

Kajak-kenu szakosztályunk vezetőjének, Kucsera Gábornak betelt határidőnaplóval is jut ideje örülni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin