2024. augusztus 15.
Egy-egy ezüst és bronz az ob második napján
Balla Virág egyesben második, Molnár Rebekával párban harmadik lett 500 méteren a női kenusoknál.

Augusztus 14-e és 16-a között Szolnokon, a Holt-Tiszai Vízisport Telepen rendezik meg a kajak-kenusok felnőtt magyar bajnokságát, amely egyben a nem olimpiai versenyszámok válogatója is. A Ferencvárosi Torna Clubot a párizsi olimpián C-2 500 méteren Hajdu Jonatánnal párban a hatodik, C-1 1000 méteren pedig a 7. helyen záró Adolf Balázs, valamint Balla Virág, Fehér Anna, Molnár Rebeka, Czinege Árpád és Czinege Botond képviselik a versenyen.

Mint megírtuk, a szerdai első versenynapon Adolf Balázs a honvédos Fejes Dániellel párban magyar bajnok lett C-2 1000 méteren, míg a hölgyeknél Balla Virág egyesben 1000 méteren ötödikként zárt, párosban pedig a Fehér Anna-Molnár Rebeka duó a negyedik helyen ért célba.

A csütörtöki második versenynapon a női kenu egyesek 500 méteres távján Balla Virág futamgyőztesként jutott a döntőbe az előfutamokból, a döntőben aztán Bragato Giada mögött két másodperccel elmaradva, az újpesti Horányi Dórát óriási hajrában megverve ezüstérmet szerzett.

C-2 mix 500 méteren Fehér Anna a Kovács Katalin Akadémia versenyzőjével, Fodor Nicholasszal egy hajóban a negyedik helyen ért célba előfutamában, míg a másik előfutamban Molnár Rebeka az SZVTSZ-es Forgó Christopherrel párban hatodik lett a futamában, ami nem volt elég a döntőhöz. A fináléban a Fehér-Fodor páros a 9. helyen ért célba.

Női C-2 500 méteren egyből döntőt rendeztek, amelyben Balla Virág Molnár Rebekával bronzérmes lett.

Fehér és Molnár C-4 vegyes 500 méteren is rajthoz állt Fodor Nicholasszal és Duró Józseffel egy hajóban, az egység végül hatodik lett.

A Magyar Bajnokság pénteki zárónapján a 200 méteres sprinttávon rendeznek futamokat. Női kenu egyesben Molnár Rebeka és Balla Virág, férfi kajak kettesben a Czinege-testvérek, Árpád és Botond, míg K-4-ben Czinegéék az AVSE-s Korompai Lászlóval és Horváth Áronnal állnak rajthoz ferencvárosi részről.

Cikkajánló

A Fradi-szív vízen nemcsak a hajtás miatt ver nagyon

Kajak-kenu szakosztályunk vezetőjének, Kucsera Gábornak betelt határidőnaplóval is jut ideje örülni.

Hofer Bianka ifjúsági világbajnok

A kanadai Halifaxban zajló U23-as kajak-kenu világbajnokságon az FTC sportolója négyesben szerzett aranyat.

A kenuzást is lehet kajakra venni

Adolf Balázs az országnak hajt kvótákra, és a kenulapátot nem cseréli péklapátra.

Adolf Balázs ezüstérmes az Eb-n C-1 5000 méteren

A portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság utolsó napján Varga Ádám K1-5000 méteren ült hajóba.

Varga Ádám: drámai módon érem nélkül

Szegedi Angelina és Varga Ádám is nagyot küzdött a kajak-kenu Európa-bajnokság döntőiben.

Varga Ádám futamgyőzelemmel a döntőben

Az FTC versenyzője hozta a papírformát a kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki napján.

Szegedi Angelinával Eb-döntős a kajaknégyes

Csütörtökön megkezdődött az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokság.

Kajak-kenusaink készülhetnek az Európa-bajnokságra

A világkupákon remekül teljesítő fradisták a portugáliai kontinensviadalon folytathatják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin