2019. május 28.
Ezüstérem a válogatóról
Pauman Dániel a második helyen végzett K1 5000 méteren a szolnoki válogatóversenyen.

A hétvégén Szolnokon rendezték a kajak-kenusok 2019-es I. Felnőtt és Ifjúsági Válogatóversenyét, amelynek már az augusztusi, szegedi világbajnokságon induló magyar keret összeállítása szempontjából is volt jelentősége. Az FTC-Rekontir kajak-kenu szakosztálya hatfős csapattal képviseltette magát a versenyen.

A legjobb fradista eredményt a nemrég szerződtetett Pauman Dániel érte el, aki férfi felnőtt K1 5000 méteren a második helyen ért célba. Ugyanebben a futamban Tóth Balázs a 14. helyen végzett.

A többi távon a szintén friss igazolás Kugler Attila tudott még elcsípni egy A döntős helyet, versenyzőnk férfi felnőtt K1 500 méteren nyolcadik lett. Ugyanezen a távon Kirkov Valentin a B döntőben volt érdekelt, ottani 6. helye összesítésben 14. helyezést ér. Keresztes Kristófnak is jutott egy A döntős hely, EYOF-győztesünk az óbudai Pyszny Zsomborral párban lett nyolcadik férfi ifjúsági K2 500 méteren.

Csapatunknak még két B döntős helyezése volt, férfi felnőtt K1 200 méteren Kirkov Valentin lett harmadik a B döntőben, míg 1000 méteren Pauman Dániel megnyerte a B döntőt.

A nőknél Fekete Dorina volt az egyetlen ferencvárosi induló, aki ifjúsági K1 500 méteren az előfutamok során búcsúzott, míg szintén az ifiknél 1000 méteren a középfutam jelentette a végállomást.

A verseny részletes eredményei IDE kattintva érhetőek el.

Cikkajánló

A kenuzást is lehet kajakra venni

Adolf Balázs az országnak hajt kvótákra, és a kenulapátot nem cseréli péklapátra.

Adolf Balázs ezüstérmes az Eb-n C-1 5000 méteren

A portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság utolsó napján Varga Ádám K1-5000 méteren ült hajóba.

Varga Ádám: drámai módon érem nélkül

Szegedi Angelina és Varga Ádám is nagyot küzdött a kajak-kenu Európa-bajnokság döntőiben.

Varga Ádám futamgyőzelemmel a döntőben

Az FTC versenyzője hozta a papírformát a kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki napján.

Szegedi Angelinával Eb-döntős a kajaknégyes

Csütörtökön megkezdődött az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokság.

Kajak-kenusaink készülhetnek az Európa-bajnokságra

A világkupákon remekül teljesítő fradisták a portugáliai kontinensviadalon folytathatják.

Adolf Balázs aranyérmes 5000 méteren a világkupán

Kenusunk egyéniben diadalmaskodott a brandenburgi világkupa-állomáson.

Szegedi Angelina kajak négyesben ismét negyedik

Ezen a hétvégén Brandenburgban folytatódik a kajak-kenu világkupa-sorozat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin