2020. július 16.
Fiatal kajakosaink berobbannának a felnőttek közé
Klubunk tehetséges fiatal kajakosai gőzerővel készülnek a csonka szezonra és az országos bajnokságra – INTERJÚ

Az FTC-Rekontir kajak-kenu szakosztálya 2011-es újjáalakulása óta évről évre folyamatosan fejlődik, versenyzői minden szezon előtt egyre komolyabb célokat tűzhetnek ki maguk elé. Így van ezzel a szakosztály két élversenyzője, a kilenc éve folyamatosan a Fradi színeiben sportoló, így vérbeli saját nevelésű Kirkov Valentin, és társa, a még mindig csak 18 éves Keresztes Kristóf is.

A 2019-es szezon is remekül alakult a fiatal fradista kajakosok számára: májusban Keresztes Kristóf a rangos mantovai nemzetközi versenyről két páros aranyat hozott haza, majd augusztusban mindketten érmeket szállítottak a korosztályos országos bajnokságokról. Kristóf szeptemberben szerzett még egy bronzot a pozsonyi ORV-n, a 2020-as évnek pedig mindketten úgy mentek neki, hogy a korosztályos sikerek mellett igyekeznek letenni névjegyüket a felnőttek mezőnyében is. A koronavírus-járvány sajnos egy kicsit átszabta a felkészülésüket és a versenynaptárukat is, a célkitűzések azonban így is megvannak. Két tehetségünkkel az elmúlt hónapok nehézségeiről, és az előttük álló feladatokról is beszélgettünk.

 

- Most már szerencsére úgy néz ki, visszaállt az élet a rendes kerékvágásba, a karantén időszaka viszont senkinek nem volt könnyű. Nektek hogyan teltek az elmúlt hónapok?
Kirkov Valentin:
- Szerencsére mi kajakosok a többi sportolóhoz képest jobb helyzetben voltunk, hiszen a vízparton, a szabadban szoktunk edzeni. Így kis létszámú, szűk csoportokban a karantén alatt is végezhettük a megszokott munkát. Én egészen pontosan Keresztes Kristóffal edzettem közösen, Szellák Dávid szakosztályvezető felügyelete mellett. Abból a szempontból volt egy kicsit eltérő a menetrend a megszokottól, hogy természetesen ügyelnünk kellett a szigorú egészségügyi előírásokra és a távolságtartásra – bár kinn a vízen azért nem olyan nehéz betartani a távolságtartást és az érintkezés elkerülését… Emellett azért az intenzitás nem volt olyan, mintha már a szezon első versenyeire készülnénk, azt is figyelembe kellett vennünk, hogy a versenynaptár átalakult, eltolódott a szezonrajt. Így visszafogottabban készültünk, heti tíz helyett heti öt-hat edzést csináltunk, és a programot is átalakítottuk. Az első számú cél a szinten tartás volt, nem májusra kellett élezni a formánkat. Azért örülünk, hogy vége van a karanténnak, annak ellenére hogy tudtunk edzeni, nem volt könnyű időszak, nehéz volt feldolgozni, hogy 3-4 helyett nagyjából 1 hónapunk lesz a legfontosabb versenyeken megmutatni, mire is vagyunk képesek.

- Ugyan rövidebb és a megszokotthoz képest teljesen más ritmusú szezonra készültök, az edzéseitek már a szokásos rendben zajlanak. Milyen formában érzitek magatokat?
Keresztes Kristóf:
- Nagyjából tíz kilót fogytam a korábbi alkatomhoz képest, ez pedig azt is jelenti, sokkal jobban megy a hajó, mint eddig. Nem túlzás azt állítanom, életem formájában érzem magam, nagyon várom már a versenyeket!
K. V.: - Az előző évekhez képest én is jobb formában érzem magam, nagyon profi felkészülést vittünk véghez a furcsa körülmények ellenére is. Persze, mivel maximalista vagyok, van egy pici hiányérzetem, mert még ennél is lehetne jobb, ha nem lettek volna a korlátozások. Amint korábban utaltam rá, fejben azért nehéz volt kezelni ezt az időszakot, a versenyek elmaradása, eltolódása azért kihatott a motivációnkra. A másik tényező, amit szintén említettem, hogy az edzések intenzitása sem volt olyan, mint ha már májusban jöttek volna a versenyek. Ennek ellenére nem akarok ezen keseregni, túl vagyunk rajta, és igyekszem kihasználni, hogy alapvetően viszont tényleg jobban érzem magam erőnlétileg, mint valaha.

- A versenynaptár átalakulása után mi az első nagyobb kihívás, amire készültök, és nagyjából hogy néz ki majd a szezonotok?
K. V.:
- A kisebb, korosztályos versenyek már most, júliusban elindulnak, de az első nagyobb feladatok, amikre koncentrálunk, a felnőtt, majd az U23-as országos bajnokság lesznek augusztus utolsó hetében. A nemzetközi versenyek közül sok elmarad, ami engem egyedül érinthetne, az a felnőtt világbajnokság, oda viszont nagyon szűk mezőny jut csak ki, egy-két kivétellel csak az olimpiai keret utazhat, így az nekem még egyelőre nem reális cél. Ami még érinthet engem, az az augusztus eleji nyílt vidék bajnokság, ahol szeretnék elindulni, hogy legyen újra egy kis versenyrutinom az OB-ra.
K. K.: - Szerettem volna idén kijutni az ifjúsági világbajnokságra, ezt a versenyt viszont sajnos elhalasztották, nem is rendezik meg idén. Ott van viszont a Valentin által említett országos bajnokság is, ami az én korosztályomnak egyben válogató is az Olimpiai Reménységek Versenyére. Nagyon szeretem az ORV-t, korábban eredményes is voltam rajta, ezért nekem különösen fontos lesz a mostani OB.

 

Az Albert Alapítvány által is támogatott Kirkov Valentin és Keresztes Kristóf az alapítvány hivatalos honlapján ITT bővebben is beszél arról, milyen számokban és milyen célkitűzésekkel vágnak neki az augusztus végi országos bajnokságnak, Kristóf mesél év eleji sérüléséről és az abból való felépülés nehézségeiről, valamint arról is, miből merített erőt a műtétje után, valamint a versenyzők felkészülését vezető Szellák Dávid szakosztályvezető is nyilatkozik.

Cikkajánló

Klasszisunk szülés után visszatérve Párizsra koncentrál

Kajakozónk, Medveczky Erika csodálatos kisfiáról és olimpiai álmairól mesélt – VIDEÓ

„Nem titkolt szándékom, hogy ott legyek az olimpián!”

Ismerje meg közelebbről a Fradi többszörös világbajnok új igazolását, a kenus Adolf Balázst – VIDEÓ!

Újabb világbajnok a Fradiban!

A kenus Adolf Balázs büszke rá, hogy csatlakozhatott a Ferencvárosi Torna Clubhoz.

Ott jelent meg Budapesten az FTC-felirat, ahol még soha

Fiatal kajakozóink a kemény munka mellett azért a pihenésre és a csapatépítésre is időt szakítanak – VIDEÓ

Balla nem jutott döntőbe 200 méteren az Előolimpián

Háromszoros Európa-bajnokunk kilenc századmásodperccel maradt le a fináléról a párizsi tesztversenyen.

Kajak-kenu vb: Balla ötödik 500 méteren

Háromszoros Európa-bajnokunknak nem volt esélye az éremszerzésre a döntő futamban.

Balla Virág világbajnoki döntős 500 méteren!

Az FTC kenusa futamgyőztesként jutott be a vasárnapi döntőbe.

Balla megnyerte a B döntőt a vb-n 200 méteren

Háromszoros Európa-bajnokunk egy hellyel csúszott le a fináléról, nincs meg a párizsi kvóta.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin