2023. augusztus 23.
Kajak-kenu vb: Balla továbbjutott 200 méteren
Háromszoros Európa-bajnok kiválóságunk csütörtökön 500 méter egyesben folytatja a versenyzést.

Augusztus 23-a és 27-e között a németországi Duisburg ad otthont a kajak-kenusok olimpiai kvalifikációs világbajnokságának. A Ferencvárosi Torna Clubot Balla Virág képviseli az eseményen, aki C-1 200 és 500 méteren versenyez, előbbin a párizsi kvótáért is harcol, aminek megszerzéséhez az első öt hely valamelyikén kell zárnia a világbajnokságot.

Háromszoros Európa-bajnok kiválóságunk rögtön a nyitónapon rajthoz állt az olimpia szempontjából is fontos sprinttávon, és a délelőtti előfutamok során a negyedik előfutamban a harmadik helyen ért célba, amivel továbbjutott az elődöntőbe.

„Szerettem volna nyerni az előfutamban, mert a középfutamból csak az első három jut tovább, és az volt a cél, hogy ha megnyerem az előfutamot, akkor talán nem sorsolnak össze a többi előfutamos legjobb versenyzővel. Érzésre amúgy egy jó pályát jöttem, igazából ez az elsőpályás érzése megvolt a futamnak. Nagyon kell az A döntő! Remélem, hogy abban a formában vagyok, hiszen rengeteget edzettünk, úgyhogy mindent meg fogok tenni azért, hogy bekerüljek. Remélem, hogy otthon mindenki szurkol!” – nyilatkozta Balla Virág az előfutam után a parton az M4 Sport stábjának.

A folytatásban Balla csütörtökön délelőtt 9:25-től a C-1 500 méter első előfutamában áll rajthoz, majd pénteken 9:45-től jön a rendkívül fontos 200 méteres középfutam.

(Fotó: Szalmás Péter/Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Cikkajánló

Magyar bajnok a Varga, Noé kajakpáros

Mellettük a friss világbajnok Adolf Balázs is behúzta a C1 5000 méteres számát.

Varga-arany, Adolf-bronz a kajak-kenu ob tesztversenyén

Az FTC két klasszisa is dobogóra állhatott Szolnokon a különleges, pénzdíjas kieséses versenyen.

VB-arannyal a halhatatlanságba

Adolf Balázs ötödször lett világbajnok, s ezzel az FTC kenusa Örökös bajnok lett. – INTERJÚ!

Adolf-arany, Varga-ezüst a kajak-kenu világbajnokságon!

Szenzációsan zárták az FTC kajak-kenusai a poznani vb-t: Adolf Balázs világbajnok, Varga Ádám ezüstérmes lett.

Szegedi Angelina és a női K4 második lett a B-döntőben

Az FTC-MVM Kajak-kenu versenyzőjének nem úgy sikerült az első felnőtt vb-je, ahogy eltervezte.

Kajak-kenu-vb: újoncunk és Varga Ádám is továbbjutott

Hofer Bianka K2, míg Európa-bajnokunk K1 500 méteren kvalifikálta magát a középdöntőbe.

Kajak-kenu-vb: Szegedi Angelinával középdöntős a négyes

A női K4 500 méteren induló magyar hajó magabiztosan jutott tovább az előfutamából.

Vb-indulás, csodás éremkollekció és vagány poszter

A Fradi kajakosa, Hofer Bianka nem mindennapi bravúrt vitt véghez két ifi vb-, és egy Eb-arany után - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin