2021. június 5.
Kozák Danuta Európa-bajnok párosban, 500 méteren!
Ötszörös olimpiai bajnokunknak ez pályafutása tizennyolcadik EB-győzelme.


Kozák Danuta (feketében) párosban, Bodonyi Dórával az oldalán, K2 500 méteren diadalmaskodott a lengyelországi Poznanban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. Danutáék ugyan nem kapták el jól a rajtot, de a magyar egység felzárkózott az éllovas fehéroroszokra, és végül a hajrában sikerült az élre állni, így a magyar páros elsőként ért a célba. A páros sikere azért is különleges, mivel Kozák Danuta és Bodonyi Dóra mindössze két hete ült először egy hajóba. Ötszörös olimpiai-és tizennégyszeres világbajnok kajakosunknak ez volt pályafutása tizennyolcadik Európa-bajnoki sikere. Kozák Danuta szerint, a duó már most erősebb, mint volt a legutóbbi, magyar olimpiai válogatón.

- Próbáltunk a saját dolgunkra figyelni. Meglepett, hogy ilyen jól bírtuk a táv végét, és hogy a fehéroroszok pedig kevésbé. Az olimpia lesz idén a főverseny, éppen ezért nehéz belőni, hogy a többi nemzethez képest hol tartunk, hiszen mindenkinek más időpontban zajlott a nemzeti válogatója. Ha a mi párosunkat nézem, akkor azt érzem, hogy jobban mentünk most, mint a szegedi olimpiai válogatón - nyilatkozta Kozák Danuta az M4 Sportnak.

Danuta legközelebb június 6-án, vasárnap 11.30-tól, K1 500 méteren áll rajhoz, ahol tovább növelheti Európa-bajnoki címeinek a számát.

 

Cikkajánló

„Tomi nagyon erős egyéniség, a falon is átmegy!”

Kucsera Gábor és Fazekas Tamás célja a 2028-as paralimpiai részvétel - VIDEÓ!

Adolf Balázs harmadik a maratoni vb-n

Egyesületünk kenusa bronzérmet szerzett Győrben.

Varga Ádám világbajnoki bronzérmes 5000 méteren

Európa-bajnokunk nagyot hajrázott az utolsó kétszáz méteren, ezt pedig riválisai nem tudták lereagálni.

Varga Ádám világbajnoki ezüstérmes K1 500 méteren!

Európa-bajnokunk nagyot hajrázott, végül cseh riválisa mögött a második helyen ért célba.

Világbajnoki bronzérmes Adolf Balázs C1 1000 méteren

Kiváló hajrával, az utolsó méteren szerezte meg a harmadik helyet kenusunk a milánói vb-n.

Varga Ádám vb-döntős K1 500 méteren

Európa-bajnokunknak nem okozott gondot az elődöntő, futamgyőztesként jutott a vasárnapi fináléba.

Adolf Balázs vb-döntős C1 1000 méteren

Kenusunk szoros elődöntőt nyert meg a milánói világbajnokságon, jöhet a szombati finálé.

Kajak-kenu: Varga magabiztosan jutott tovább a vb-n

Friss Eb-aranyérmes kajakosunk első helyen jutott be a szombati elődöntőbe.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin