Március 19-én, pénteken klubunk elnöke, Kubatov Gábor jelenlétében felavatták Kozák Danuta szobrát az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban található Olimpiai bajnokok sétányán. A hatszoros olimpiai, 15-szörös világ- és 17-szeres Európa-bajnok kajakozó 2021-ben szerződött a Ferencvároshoz. A 2020-ról tavalyra halasztott olimpián a női kajaknégyes tagjaként, már FTC-sportolóként nyerte meg hatodik ötkarikás aranyérmét, ezzel érdemelte ki azt, hogy megörökítsék az utókor számára.
Az FTC Olimpiai bajnokainak sétányát 1999-ben állíttatta a Földművelési Minisztérium és az akkori klubvezetés a céllal, hogy a játékokon aranyérmet nyert sportolók az eredményükhöz méltó elismerést kapjanak. A szobrok mellett sétálnak el a fiatalok, akik számára így példaképként szolgálhatnak a bajnokok. Kozák Danuta a 25. FTC-sportoló, akiről mellszobrot állítottak, egyben a negyedik nő, Novák Éva, Novák Ilona és Szőke Kató mellett, aki helyet kapott a sétányon.
Kozák Danuta előtt legutóbb a 2000-es olimpián aranyérmet nyert férfi vízilabda-válogatott fradista tagjai, Kósz Zoltán és Székely Bulcsú kaptak szobrot az Olimpiai bajnokok sétányán. A következőre biztosan nem kell majd két évtizedet várni, idén ugyanis a pekingi rendezésű téli olimpián rövidpályás-gyorskorcsolyázónk, Liu Shaoang szerzett sporttörténelmi egyéni aranyérmet.
Kenusunk egyéniben diadalmaskodott a brandenburgi világkupa-állomáson.
Ezen a hétvégén Brandenburgban folytatódik a kajak-kenu világkupa-sorozat.
Varga K-1 500 méteren, Adolf C-1 5000 méteren lett második vasárnap a szegedi kajak-kenu világkupán.
Az idény első síkvízi kajak-kenu Vk-versenyének második napján a női K-4 500 méter hozott Fradi-sikert.
A Maty-éren rendezik a gyorsasági kajak-kenu szakág első idei Világkupa-versenyét.
Kenusunk mellett Szegedi Angelina bronzérmes lett K2 500 méteren a szegedi válogatóversenyen.
Kétszeres olimpiai ezüstérmes kajakozónk újabb érmet szerzett a szegedi válogatóversenyen.
Európa-bajnok kajakozónk és világbajnok kenusunk is éremmel kezdett a szegedi versenyen.