Újra együtt készül Balla Virág és Takács Kincső. A háromszoros világbajnoki ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok páros a tavalyi sikertelen év után ismételten megpróbálja együtt, céljuk pedig, hogy újra domináljanak a válogatókon.
- Úgy éreztük, mindkettőnkben van még több, és ebben a párosban is van még több, így mindenképpen meg akartuk próbálni, hogy visszatérünk – nyilatkozta a FradiMédiának az FTC sportolója, Balla Virág, akit nemrég beválasztottak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Sportolói Bizottságába. - Nagyon jó téli felkészülés van mögöttünk, minden úgy sikerült, ahogy terveztük. Úgy érzem, kezdem megtalálni önmagam, és egyre jobban siklik a hajó is. Portugáliában már összetérdeltünk Kincsővel, ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint korábban, úgyhogy mindent beleadunk. Május elején lesz az első hazai válogató, elsődleges célunk pedig nyilván az olimpiai szereplés, de addig még nagyon sok munka vár ránk.
A páros mellett a lányok egyesben is szeretnének minél jobban teljesíteni, hiszen az augusztusi, duisburgi világbajnokságon már az olimpiai kvóta lesz a tét.
Kajak-kenu szakosztályunk vezetőjének, Kucsera Gábornak betelt határidőnaplóval is jut ideje örülni.
A kanadai Halifaxban zajló U23-as kajak-kenu világbajnokságon az FTC sportolója négyesben szerzett aranyat.
Adolf Balázs az országnak hajt kvótákra, és a kenulapátot nem cseréli péklapátra.
A portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság utolsó napján Varga Ádám K1-5000 méteren ült hajóba.
Szegedi Angelina és Varga Ádám is nagyot küzdött a kajak-kenu Európa-bajnokság döntőiben.
Az FTC versenyzője hozta a papírformát a kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki napján.
Csütörtökön megkezdődött az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokság.
A világkupákon remekül teljesítő fradisták a portugáliai kontinensviadalon folytathatják.