2026. június 12.
Varga Ádám futamgyőzelemmel a döntőben
Az FTC versenyzője hozta a papírformát a kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki napján.

Csütörtöktől vasárnapig a portugáliai Montemor-o-Velho ad otthont az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságnak. A nyitónapon két FTC-sportoló volt érdekelt: Szegedi Angelina K4-500-on evezve jutott futamgyőzelemmel a szombati döntőbe Kiskó Réka, Decsi Dorina és Mészáros Anna társaként, Varga Ádám viszont második lett K1-500-on, ami azt jelentette, hogy a pénteki reményfutamban folytathatta szereplését.

Varga Ádám a második nap délutáni programjában küzdhetett tehát, és a feladat adott volt számára: az első háromban kellett végeznie ahhoz, hogy a szombati fináléban is vízre szállhasson. A 26 éves kajakos sikerrel vette a feladatot: a rajt után az élre állt, féltávnál már egy hajóhossznyi előnnyel vezetett, és ez a különbség a célban csak azért csökkent a felére, mert látva, hogy senki nem veszélyezteti a győzelmét, kiengedett.

Varga háromszoros címvédőként várhatja a szombati finálét.

Cikkajánló

Adolf Balázs fölényes győzelmet aratott a világkupán

Az FTC kenusa utolérhetetlennek bizonyult C-1 5000 méteren.

Egyre közelebb a világelithez a Fradi fiatal kajakosa

Minden várakozást felülmúlóan alakul fiatal kajakosunk, Szegedi Angelina első teljes felnőtt idénye.

Szegedi Angelina lemaradt a dobogóról

Az FTC versenyzője négyesben döntőzött a kajak-kenu világkupa pénteki versenynapján.

Szegedi Angelina négyesben döntős a világkupán

A Kanadában zajló síkvízi kajak-kenu viadalon Szegedi mellett Adolf Balázs képviseli az FTC-t.

Újabb Hofer-parádé! Kajakosunk párosban is világbajnok

A Ferencváros versenyzője két nap alatt két világbajnoki címet nyert az ifik között.

A Fradi-szív vízen nemcsak a hajtás miatt ver nagyon

Kajak-kenu szakosztályunk vezetőjének, Kucsera Gábornak betelt határidőnaplóval is jut ideje örülni.

Hofer Bianka ifjúsági világbajnok

A kanadai Halifaxban zajló U23-as kajak-kenu világbajnokságon az FTC sportolója négyesben szerzett aranyat.

A kenuzást is lehet kajakra venni

Adolf Balázs az országnak hajt kvótákra, és a kenulapátot nem cseréli péklapátra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin