2025. augusztus 23.
Világbajnoki bronzérmes Adolf Balázs C1 1000 méteren
Kiváló hajrával, az utolsó méteren szerezte meg a harmadik helyet kenusunk a milánói vb-n.

Adolf Balázs kenusunk C1 1000 méteren állt rajthoz, immáron a döntőben, a Milánóban zajló gyorsasági kajak-kenu világbajnokság szombati napján.

Sportolónk a hármas pályára kapott besorolást, és a rajt után a mezőny hátsó részében haladt, majd féltávnál csak nyolcadik volt. 750 méternél aztán már elkezdett felzárkózni négyszeres világbajnokunk, aki harcba szállt a bronzéremért, amit végül az utolsó métereken meg is szerzett az olimpiai számban. Kenusunk négy év után nyert ismét érmet ezen a távon.

- Mindez a tegnapi középfutam eremdénye, amikor elhittem, hogy az utolsó 250 méteren is lehet csodákat tenni. Elhittem, hogy nem baj, ha van másfél hajó lemaradás. 500-nál most erősebbet indultam, mert éreztem, hogy van bennem erő, nagyon örülök, hogy ez összejött, ez ad egy kis önbizalmat a jövőre. Azt láttam, hogy a középmezőnyben vagyok, arra figyeltem, hogy a spanyol srácot megverjem. Ő pedig nem engedett el, nagy csata volt, ez mindkettőnket előrébb juttatta, így utolértük a mezőnyt. Nagyon jó érzés, hogy van egy fix formám, amit évről-évre meg tudok őrizni, ha ebből előrébb tudok lépni, az bármire elég lehet - értékelte a döntőt Adolf Balázs.

Cikkajánló

Hofer Bianka felnőtt világbajnoki induló!

Szegeden a vb-re kvalifikáló női kajak pótválogatón Hofer Bianka Tölgyesi Flórával győzött K-2 500-on.

Hofer Bianka ifjúsági Európa-bajnok K2 500 méteren

Az FTC versenyzője nem lassít: a korosztályos világbajnoki címek után a kontinensversenyen is a legjobb lett.

Hofer Bianka: dupla továbbjutás Szegeden

Az FTC kajakozója mindkét számában továbbjutott csütörtökön az ifjúsági és U23-as Eb-n.

Egy animációs figura is kellett a vb-aranyakhoz!

Kajakozónk, Hofer Bianka két vb-aranyat nyert Kanadában, itthon pedig vízre szálltunk vele - VIDEÓ!

Adolf Balázs fölényes győzelmet aratott a világkupán

Az FTC kenusa utolérhetetlennek bizonyult C-1 5000 méteren.

Egyre közelebb a világelithez a Fradi fiatal kajakosa

Minden várakozást felülmúlóan alakul fiatal kajakosunk, Szegedi Angelina első teljes felnőtt idénye.

Szegedi Angelina lemaradt a dobogóról

Az FTC versenyzője négyesben döntőzött a kajak-kenu világkupa pénteki versenynapján.

Szegedi Angelina négyesben döntős a világkupán

A Kanadában zajló síkvízi kajak-kenu viadalon Szegedi mellett Adolf Balázs képviseli az FTC-t.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin