archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2017. szeptember 28.
A profik világa
Kerékpár szakosztályunk versenyzője, Orosz Gergő élete első országúti világbajnokságán fantasztikus eredményt elérve a 62. helyen végzett. – INTERJÚ!

Mint arról korábban beszámoltunk, Orosz Gergő a 62. helyen végzett a norvégiai Bergenben megrendezett országúti világbajnokságon a juniorok között. Gergő eredménye azért is nagy szó, mert a három magyar utánpótlás induló közül ő végzett a legelőkelőbb helyen, illetve a 190 versenyző közül csupán 129-en fejezték be a rendkívül nehéz hegyi terepen megrendezett versenyt. Sportolónkkal a világbajnokságra való felkészülésről, a versenyről és remek eredményéről, míg edzőjével, Takács Gyulával tanítványa teljesítményéről és jövőjéről beszélgettünk.

- Sikerült már feldolgoznod, hogy mekkora sikert értél el a 62. hellyel?

Orosz Gergő: - Sikerült persze. Nagyon jól esett, hogy a barátaim, a tanáraim és mindenki gratulált. Örülök, hogy sikerült befejeznem a versenyt. Elégedett vagyok a 62. hellyel. A Ferencvárosi Torna Club és a szakosztály egész évben támogatott, nagyon sokat köszönhetek a klubnak.

- Kőkemény hegyi terepen rendezték meg a versenyt. Hogyan zajlott a felkészülésed és mire kellett nagyon figyelned?

O. G.:
- Gyula bácsival kifejezetten hegyi résztávokon készültünk a Bükkben, ami nekem hazai pálya volt, hiszen én is itt élek, így felüdülés volt edzeni. Mivel ez volt a korosztályom legfontosabb versenye, így egész évben erre készültünk, több, hasonló versenyen vettünk részt.

- Milyen célokkal utaztál ki a világbajnokságra? Gondoltál arra, hogy előkelő helyen végzel?


O. G.: - Gondoltam rá, hogy egy ilyen helyezés összejöhet. Titkon reménykedtem abban, hogy a legjobb 20 között végezhetek. Az Európa-bajnokságon a 40. helyen végeztem, így úgy álltam rajthoz, hogy ha megismétlem ezt az eredményemet vagy egy kicsit megjavítom, akkor már nagyon elégedett leszek.

- Milyen volt a verseny?

O. G.:
Nagyon jól éreztem magam verseny közben, remek hangulat és több érdekesség is volt. Az elején nem csak köröztünk, hanem volt egy 40 kilométeres szakasz is. Korai rajt volt és mivel előző este esett, még vizes volt az út. Emiatt több esés is volt a mezőnyben. Külön öröm volt, hogy nem csak a felnőttek, de mi a versenyünkre is rengeteg néző volt kíváncsi, jó volt hallani, ahogy szorítottak nekünk. Viszont voltak meggondolatlan szurkolók is. Volt olyan, hogy az előttem haladó az egyik néző kezéből verte ki a telefont, amit gyakorlatilag át kellett ugratnom, de néhány zászló is kisebb gondot okozott. Sárga lencsét választottam a versenyre, mert több alagúton is átmentünk, ami nagyon izgalmas volt.

- Mit jelent számodra és a jövőd szempontjából ez az eredmény?

O. G.:
- Remélem és bízom, hogy ez az eredmény segít majd elindítani a profi karrieremet. Célom, hogy oda kerüljek a World Tour mezőnyébe, de tudom, hogy milyen lépcsőfokok vannak előttem és ezeket hogyan kell majd megmásznom.


Orosz Gergő 2010 óta készül Takács Gyulával. Edzője elmondta, Gergő ezzel az eredményével felkeltette nem csak a honi, hanem a nemzetközi klubok érdeklődését is.

„Nagyon boldogok vagyunk.” – kezdte Takács Gyula. „Óriási szó, hogy a világbajnokságra kijutó kilenc magyar felnőtt és utánpótlás versenyző közül csak ő és egy másik, de külföldön készülő U23-as korosztályban induló kerékpározó tudta teljesíteni a távot. Ez a 62. hely nagyon nagy eredmény, fel is figyeltek rá és több nemzetközi edzőközpont is gondolkodik rajta, hogy elvinnék egy időre, hogy náluk készüljön és egyengessék a jövőjét. Itthon az összes magyar csapat bejelentkezett érte, de természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy továbbra is a Ferencváros kerékpározója maradjon.”

Gergő tehetségéhez nem férhet kétség, Takács Gyula szerint pedig minden megvan benne, hogy profi kerékpározó váljon belőle.

„Korábban triatlonozott volt magyar bajnok csapatban, de még nem ferencvárosi sportolóként. Mivel kiderült, hogy nem lesz magas, így a futásban és az úszásban kisebb hátránnyal indult, ezért maradt a kerékpár. Rendkívüli akaratereje van. A világbajnokság után úgy feldobódott, hogy konkrétan fél méterrel a föld fölött lebeg. Érettségi előtt áll, de úgy érzi, hogy profi szeretne lenni. Azt gondolom, hogy minden adottsága megvan hozzá. Pályán és crossban is nagyon jó. Legközelebb pályaversenyen indul október 12-én Bécsben a GP Viennán, ami már felnőtt olimpiai kvalifikációs verseny.” – tette hozzá Takács Gyula.


Cikkajánló

FTC-aranyak a záró futamon és összetettben

Az FTC kerékpározói parádéztak a Cyclo-cross Challenge-sorozat utolsó versenyén.

Remek eredmények a Cyclo-cross Magyar Kupán

AZ FTC nyolc versenyzővel képviselte magát a viadalon.

Szép eredmények a Cyclo-cross Magyar Kupán

Tisza Zoel aranyérmet szerzett a debreceni megmérettetésen.

A Fradiban van egy új sportág, ahol öröm, ha saras vagy

Bemutatjuk kerékpár szakosztályunk új, feltörekvő szakágát, a cyclo-crosst! - VIDEÓ

Három FTC-érem az egyik leglátványosabb szakágban

Fiatal kerékpárosaink remekeltek a UBM Cyclo-Cross Challenge 1. futamán.

Magyar bajnok az FTC kerékpárversenyzője!

Kiss Viktória 2000 méteren lett aranyérmes az U17-es és U19-es pályakerékpáros országos bajnokságon.

Két ezüstérem a GP Budapesten

Első alkalommal rendezték meg a GP Budapest nemzetközi kerékpár pályaversenyt a kőbányai Bringarénában.

Sikeresen szerepeltek kerékpárosaink az utánpótlás ob-n

Tamásiban rendezték a kerékpáros utánpótlás országos bajnokságot országúti és pálya szakágban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin