archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2017. szeptember 19.
Az ikon elismerése
A Ferencváros kerékpár szakosztályának emblematikus versenyzőjét és edzőjét, Hóbor Lajost köszöntötte a klub 70. születésnapja alkalmából – INTERJÚ!

Legendás sportolónk 11-szer nyert magyar bajnoki címet országúti és pályakerékpározóként, többször szerepelt a magyar válogatottban, majd 1982-től már edzőként dolgozott a Ferencvárosnál, tanítványai pedig az elmúlt évtizedekben nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is nagy sikereket értek el. Hóbor Lajos szeptember 7-én ünnepelte 70. születésnapját, klubunk pedig ebből az alkalomból egyedi elismeréssel köszöntötte az ikonikus kerékpározót.

- Meglepődött?
- Igen, eléggé! Furcsa volt, hogy köszöntöttek, mert alapvetően nem szoktam sem születés-, sem névnapot ünnepelni, de nagyon jó és megható érzés volt.

- Ki lehet egyáltalán emelni egyetlen szép emléket ebből a rendkívül sikeres versenyzői és edzői pályafutásából?
- Érdekes lesz, amit mondok, de igen. Amikor 1969-ben megnyertem az első magyar bajnoki címemet, az óriási jelentőséggel bírt, ugyanis az FTC szakosztálya a második világháború után 24 évig nem nyert semmit. Miután magyar bajnok lettem, másnap mentem be a Fradiba, de akkor még a régi, falelátókból álló stadionba. A tribünök alatt voltak a bicikliműhelyek, pályamunkások műhelyei és egyéb raktárak. A kapu előtt összetalálkoztam Albert Flóriánnal, aki már akkor a klub ikonikus futballistája volt. Tudtam, hogy ki ő, így odaköszöntem, de azt nem tudtam, hogy ő is ismer. Előreköszönt, odajött hozzám és gratulált a magyar bajnoki címemhez. Onnantól kezdve amikor találkoztunk a Flórival, mindig nagyon megörült és előre köszönt.

- 1982-től lett a szakosztály edzője, az elmúlt több mint három évtizedben pedig nagyon sok tanítványa megannyi országos bajnoki címet nyert, szerepeltek a világ legnagyobb körversenyein, a Giro d'Italián, a Tour de France-on. Hogyan emlékszik vissza azokra a szép és sikeres időkre?
- Akkoriban mindenki a kerékpározásért élt. Gondolok itt elsősorban a lányokra, akikkel ugye az említett nagy körversenyeken indultunk. Amikor külföldi versenyre mentünk, akkor a hat főből álló magyar csapatban hárman mindig a Fradiból jöttek. Nagyon nagy élmény volt az összes viadal. Jól is mentünk, ezért hívtak a többi nagy versenyre is. Azokban az időkben mindig az volt a célunk, hogy a mezőny első harmadában kell végeznünk. Ha 120 induló volt, akkor a mi versenyzőinknek a 30. és a 40. hely között kellett végezniük. Nem egyszer legyőztük a nagy és erős csapatnak számító olaszokat is.

- Kevesen tudják Önről, hogy még mindig aktív és nincs olyan nap, hogy ne biciklizne.
- Sőt, naponta 100 kilométert tekerek, így egy évben olyan 35000 kilométer jön ki. Ma délelőtt is megvolt már 80 kilométer, délután megyek spinningre és súlyt emelek. Ugyanúgy élem az éltemet, mint évtizedekkel ezelőtt, csak most talán sokkal serényebben és élénkebben csinálom.

- Mit üzenne a kis fiatal fradista kerékpározóknak?
- Minél lelkesebben sportoljanak és sokat kerékpározzanak!


Cikkajánló

FTC-aranyak a záró futamon és összetettben

Az FTC kerékpározói parádéztak a Cyclo-cross Challenge-sorozat utolsó versenyén.

Remek eredmények a Cyclo-cross Magyar Kupán

AZ FTC nyolc versenyzővel képviselte magát a viadalon.

Szép eredmények a Cyclo-cross Magyar Kupán

Tisza Zoel aranyérmet szerzett a debreceni megmérettetésen.

A Fradiban van egy új sportág, ahol öröm, ha saras vagy

Bemutatjuk kerékpár szakosztályunk új, feltörekvő szakágát, a cyclo-crosst! - VIDEÓ

Három FTC-érem az egyik leglátványosabb szakágban

Fiatal kerékpárosaink remekeltek a UBM Cyclo-Cross Challenge 1. futamán.

Magyar bajnok az FTC kerékpárversenyzője!

Kiss Viktória 2000 méteren lett aranyérmes az U17-es és U19-es pályakerékpáros országos bajnokságon.

Két ezüstérem a GP Budapesten

Első alkalommal rendezték meg a GP Budapest nemzetközi kerékpár pályaversenyt a kőbányai Bringarénában.

Sikeresen szerepeltek kerékpárosaink az utánpótlás ob-n

Tamásiban rendezték a kerékpáros utánpótlás országos bajnokságot országúti és pálya szakágban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin