2019. június 25.
Fradista testvérsiker a Kritérium futamon
Az FTC két fiatal kerékpározója, Kiss Viktória és Kiss Kamilla sikerével zárult a Kométa Kritérium futam.

A Fradi kerékpár szakosztályának utánpótlás versenyzői a hétvégén a második MKSZ-Kométa Kritérium futamon indultak. Az újbudai versenyen a lányok U13-as korosztályában kettős Fradi-siker született, ugyanis a Kiss Viktória aranyérmes lett, míg testvére, Kamilla a második helyen végzett. A férfiak U17-es kategóriájában Pálfi Botond (a kis képen balról a második) éppen lemaradt a dobogóról, negyedik lett.

„Nagyon kedvesek voltak a rendezők, mert lehetővé tették, hogy legfiatalabb tanítványom, akinek nem volt kategóriája is indulhasson, hiszen mindenki a gyerekek fejlődését tekinti a legfontosabbnak. A futam előtt bejártuk a pályát a tanítványaimmal, alaposan átbeszéltünk mindent, hogy mire figyeljenek majd. Mindhárman nagyon ügyesek voltak, Viki megmutatta a harcos oldalát, öröm volt nézni versenyzés közben, megérdemelten nyert” – kezdte magyar bajnokunk, a gyerekek edzője, Matuz Etelka.

 

„Botondnak már nehezebb feladata volt, mert most először küzdött igazolt versenyzők ellen, úgy, hogy hét hónapja foglalkozik komolyabban a kerékpárral. Ennek ellenére folyamatosan az első négyben volt, sőt, az első hajránál olyan sprintet mutatott be, amelyen sokan meglepődtek. Ez volt az első kritérium versenye, tetszett neki, de mondta, hogy nem gondolta volna, hogy ennyire intenzív lesz. Mindhárom tanítványom szuper volt a hétvégén” – tette hozzá Matuz Etelka.

EREDMÉNYEK
MKSZ - Kométa - Újbuda Kritérium Liga, 2. futam
Lány, U13: 1. Kiss Viktória, 2. Kiss Kamilla
Férfi, U17: 4. Pálfi Botond

(Fotók: Bak Ferenc)

Cikkajánló

FTC-aranyak a záró futamon és összetettben

Az FTC kerékpározói parádéztak a Cyclo-cross Challenge-sorozat utolsó versenyén.

Remek eredmények a Cyclo-cross Magyar Kupán

AZ FTC nyolc versenyzővel képviselte magát a viadalon.

Szép eredmények a Cyclo-cross Magyar Kupán

Tisza Zoel aranyérmet szerzett a debreceni megmérettetésen.

A Fradiban van egy új sportág, ahol öröm, ha saras vagy

Bemutatjuk kerékpár szakosztályunk új, feltörekvő szakágát, a cyclo-crosst! - VIDEÓ

Három FTC-érem az egyik leglátványosabb szakágban

Fiatal kerékpárosaink remekeltek a UBM Cyclo-Cross Challenge 1. futamán.

Magyar bajnok az FTC kerékpárversenyzője!

Kiss Viktória 2000 méteren lett aranyérmes az U17-es és U19-es pályakerékpáros országos bajnokságon.

Két ezüstérem a GP Budapesten

Első alkalommal rendezték meg a GP Budapest nemzetközi kerékpár pályaversenyt a kőbányai Bringarénában.

Sikeresen szerepeltek kerékpárosaink az utánpótlás ob-n

Tamásiban rendezték a kerékpáros utánpótlás országos bajnokságot országúti és pálya szakágban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin