2020. július 30.
Újabb remek siker: három OB-érem a Kiss-lányoktól!
Kiss Kamilla az U13-asoknál arany-, míg Kiss Viktória az U15-ösöknél ezüstérmes lett a kerékpáros pálya OB-n.

A kerékpársportban is újraindult az élet a koronavírus-járvány okozta rendkívüli veszélyhelyzet lezárulta után, az első nagyobb versenyeken pedig rögtön szép ferencvárosi sikerek születtek.

Az elmúlt héten rendezték meg az Utánpótlás Országúti Bajnokságot, amelynek pályaversenyében az U13-as korosztályban az FTC versenyzője, Kiss Kamilla megszerezte a magyar bajnoki címet! Testvére, Kiss Viktória is dobogóra állhatott, ő az U15-ösök között lett második, valamint a 21,7 kilométeres távú mezőnyversenyben a harmadik helyet szerezte meg.

Kiss Viktória a Tamási Kerékpáros Napokról is éremmel térhetett haza, az U15-ös verseny harmadik helyét szerezte meg a viadalon.

Kerékpár, Utánpótlás Országos Bajnokság

Pálya OB, lányok
U13: 1. Kiss Kamilla
U15: 2. Kiss Viktória

Pálya OB, fiúk
U15: 10. Udvardy-Bugyi Ferenc

Mezőny OB, lányok
U13: 4. Kiss Kamilla
U15: 3. Kiss Viktória

Mezőny OB, fiúk
U17: 14. Kovács Bercel
U19: 22. Pálfi Botond

Tamási Kerékpáros Napok
leány U13: 5. Kiss Kamilla
leány U15: 3. Kiss Viktória
fiú U17: 6. Kovács Bercel
fiú U19: 6. Pálfi Botond

IX. Bringa Fieszta
női elit: 8. Marton Orsolya

Cikkajánló

FTC-aranyak a záró futamon és összetettben

Az FTC kerékpározói parádéztak a Cyclo-cross Challenge-sorozat utolsó versenyén.

Remek eredmények a Cyclo-cross Magyar Kupán

AZ FTC nyolc versenyzővel képviselte magát a viadalon.

Szép eredmények a Cyclo-cross Magyar Kupán

Tisza Zoel aranyérmet szerzett a debreceni megmérettetésen.

A Fradiban van egy új sportág, ahol öröm, ha saras vagy

Bemutatjuk kerékpár szakosztályunk új, feltörekvő szakágát, a cyclo-crosst! - VIDEÓ

Három FTC-érem az egyik leglátványosabb szakágban

Fiatal kerékpárosaink remekeltek a UBM Cyclo-Cross Challenge 1. futamán.

Magyar bajnok az FTC kerékpárversenyzője!

Kiss Viktória 2000 méteren lett aranyérmes az U17-es és U19-es pályakerékpáros országos bajnokságon.

Két ezüstérem a GP Budapesten

Első alkalommal rendezték meg a GP Budapest nemzetközi kerékpár pályaversenyt a kőbányai Bringarénában.

Sikeresen szerepeltek kerékpárosaink az utánpótlás ob-n

Tamásiban rendezték a kerékpáros utánpótlás országos bajnokságot országúti és pálya szakágban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin