2025. április 5.
A Csurgó elleni győzelemmel már nagyon közel a dobogó
Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban kilencedik sikerét aratta, és újabb nagyot lépett a célja felé.

Szombat délután lépésnyi távolságról karnyújtásnyira közelíthetett a biztos dobogós helyezéshez az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata. Ehhez azt a Csurgót kellett legyőznie, amellyel az ősszel idegenben és a legutóbbi hazai mérkőzésünkön is döntetlent játszott – de elnézve a mieink parádés formáját, a találkozó esélyesei voltunk, és joggal remélhettük, hogy az elmúlt hetekben látott játék két pontot érhet ezúttal is.

A múlt héthez hasonlóan szombaton is valamennyi játékosunk bevethető volt. Védekezésben most nem kezdtünk különösebben jól, elöl pedig a hét a hat elleni játékainkba csúszott a megszokottnál több hiba, így nem sikerült korán ellépni a vendégektől. A 18. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok (8-8), Pásztor István időkérése után azonban válasz nélkül szereztünk négy gólt, ami meghatározta a szünetig hátralévő időt.

Megvolt az esélyünk rá, hogy nagy előnyt alakítsunk ki az első félidő végén, vezethettünk volna héttel is, ám az addig három gólt szerző Győri Mátyás időn túli hétméterese kimaradt. Természetesen így sem bánkódtunk különösebben a „csak” hatgólos előnyünk miatt (19-13).

Nem törte meg a lendületünket a tizenöt perces pihenő, jöttek a védések Győri Kristóftól és a helyzetkihasználásunk is sokkal jobb volt, mint a találkozó elején – a 39. percben már kilencgólos Fradi-vezetésnél kért időt a Csurgó (25-16). A következő periódus a kihagyott hetesekről szólt: mi hármat rontottunk a Csurgó pedig négyet, ami azt is jelentette, hogy nem volt esélye felzárkózni.

A vártnál nyugodtabb végjátékban biztosítottuk be a végül 37-26-os sikert, ami azt is jelenti, hogy jövő héten Győrben egy győzelemmel már matematikailag sem lehetne letaszítani a dobogóról. S jegyezzük meg, a Szeged vasárnapi mérkőzéséig felléptünk a második helyre a tabellán.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
21. forduló

FTC-Green Collect – Csurgói KK 37-26 (19-13)
Helyszín:
Elek Gyula Aréna
Időpont:
2024. április 5., 15:30
Játékvezetők:
Felhő Ferenc, Öcsi Tamás
Gólszerzők:
Kovacsics 8, Füzi 6, Debreczeni 5, Tóth Á. 5, Győri M. 4, Csörgő 3, Ancsin 2, Nagy B. 2, Karai 1, Lékai 1, ill. Kiss B. 5, Szeitl 4, Gábor 3, Herceg 3, Tufegdzic 3, Bazsó 2, Zagar 2, Brajovic 1, Papp T. 1, Tóth P. 1, Weisinger 1

Cikkajánló

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

Nagyot javultunk, de az ETO jutott tovább

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig tartotta a lépést az esélyesebb Győrrel a Magyar Kupában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin