Sikerélménnyel fordult rá a Budai Farkasok elleni találkozó hetére férfi kézilabdacsapatunk, hiszen legyőzte az addig veretlen PLER-t a BUD Arénában. A múlt hetivel szemben ezúttal a bajnokságot rosszul (öt vereséggel) kezdő, ugyanakkor nem kevésbé veszélyes riválissal találkoznak Nagy Bencéék.
– Szerintem megtévesztő az ellenfelünk tabellán elfoglalt pozíciója, mert erős a kerete – kezdte a fradi.hu-nak férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője, Kiss György. – Volt egy-két meccsük, amelyen a szerencse nem pártolta őket, illetve van egy-két sérültjük, de természetesen parázs mérkőzésre számítok.
Érdekesség, hogy a Budai Farkasok gárdáját csapatunk korábbi trénere, a Ferencvárost 2022 és 2026 között irányító Pásztor István vezeti majd csatába, míg a keret tagja saját nevelésű átlövőnk, Prainer Viktor is.
A mieink a találkozó előtt a hatodik helyet foglalják el a tabellán, és nem kérdés, hogy
egy újabb pontszerzéssel még jobban megszilárdíthatnák a helyüket a középmezőnyben.
Az őszi, Elek Gyula Arénában játszott találkozók kivétel nélkül remek hangulatot hoztak, és szükség lesz a nézőtéri támogatásra pénteken is, ami akár a harmadik hazai sikeréhez is hozzásegítheti csapatunkat.
– Számítunk a nézőkre pénteken is, remélem, minél többen kijönnek, és segítenek minket – folytatta vezetőedzőnk. – Bízom benne, hogy a szurkolóknak hosszú távon egyre szimpatikusabb lesz a csapat, mert mindig küzdeni fogunk.
A pénteken 18 órakor kezdődő mérkőzésre online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a kezdést megelőző másfél órában a Kismartoni úti pénztárban lehet belépőt vásárolni.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
6. forduló
Ferencvárosi TC – Budai Farkasok-Rév
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. október 16., 18:00
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Jegyek: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen a Kismartoni úti pénztárban a kezdést megelőző másfél órában
Pénztárnyitás: 16:30
Kapunyitás: 17:00
________________________________________
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat.
Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.
Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.
„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.
Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.
Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...
Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.
Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.