A tabellára pillantva nem feltétlenül, de a közelmúltban elért eredményeket tekintve egyértelműen győzelmi kényszerben lépett pályára Gyöngyösön az NB I elmúlt három fordulójában egy pontot szerző férfi kézilabdacsapatunk. Ebből a szempontból jól jött, hogy az elmúlt két hétben nem játszottunk mérkőzést, így lehetett rendezni a sorokat a szombat esti ütközet előtt.
A csapat összeállításakor Pásztor Istvánnak a szezonban talán először nem az okozott problémát, hogy mennyire vagyunk meg bizonyos posztokon, hanem hogy ki maradjon ki a keretből. Ez azt jelentette, hogy végre mindenki egészséges, a születésnapos Prainer Viktor november után térhetett vissza a pályára.
Sok hibával indult az összecsapás, az első ferencvárosi gólra az ötödik perc végéig kellett várni, de szerencsére a hazaiak sem voltak pontosabbak támadásban az elején (3-3). A félidő hajrájáig kiegyenlített volt az összecsapás – itt kell megemlíteni, hogy mind a három gyöngyösi hetes kimaradt. Ebből kettőt Győri Kristóf fogott, egy pedig fölé ment.
Majd 11-11 után zsinórban hármat lőttünk, Győri Mátyás lépett elő vezérnek ezekben a percekben. Támadtunk a plusz négyért is, de nem éltünk a lehetőséggel, sőt, a félidő végét annyira elrontottuk, hogy csak egy gól maradt a viszonylag tekintélyes előnyből (14-15).
A szünetet követő első két találatot is a hazaiak szerezték, így hosszú idő után újra hátrányba kerültünk, és ugyanabba a mederbe került a találkozó, mint az első félidő jelentős részében, egyik fél sem lépett el egynél többel: iksszel fordultunk rá a hajrára (24-24).
Egylabdás meccs lett belőle, az utolsó perc elején plusz egynél, amelyet a játékvezetők hosszas videózás után – Debreczeni Dávid piros lapja mellett – helyben is hagytak. A hátralévő bő fél percet jól menedzseltük, így mentálisan elképesztően fontos 28-27-es győzelmet arattunk Gyöngyösön.
Férfi kézilabdacsapatunk legközelebb május 6-án, 18:30-kor Tatabányán lép pályára.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
23. forduló
HE-DO B Braun Gyöngyös – FTC-Green Collect 27-28 (14-15)
Helyszín: Dr. Fejes András Sportcsarnok, Gyöngyös
Időpont: 2026. április 25., 18 óra
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás
Gólszerzők: Edwards 7, Ubornyák 6, Gráf 4, Bálint 3, Hegedüs 3, Jaros 2, Nagy Á. 1, Végh 1, ill. Csörgő 6, Győri M. 5, Kovacsics 4, Nagy B. 3, Csanálosi 2, Füzi 2, Bujdosó 1, Debreczeni 1, Győri K. 1, Karai 1, Koller 1, Tóth P. 1
Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.
Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!
Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.
Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.
Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.
A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.
Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.
Prainer Viktor szombaton több, mint négy hónap után léphetett újra pályára férfi kézilabdacsapatunkban.