A tavaszi szezon egyik legjobban várt mérkőzésére készül férfi kézilabdacsapatunk a K&H Ligában. Az elmúlt két év bronzérmesével, a Tatabányával játszunk szombat délután idegenben, és az elmúlt évekkel szemben ezúttal mi állunk kedvezőbb pozícióban a rangadó előtt.
Pillanatnyilag négypontos az előnyünk legnagyobb riválisunkkal szemben és az őszi, nyolcgólos hazai siker is abszolút a mieink mellett szól, azt azonban nem árt hozzátenni, hogy Bartucz Lászlóék a Szeged elleni meccsüket már letudták tavasszal is, miközben nekünk még mindkét BL-csapat hátra van.
Nem kérdés, hogy a Tatabánya nem kezdte jól a szezon „második félidejét” sem a hazai, sem a nemzetközi porondon, a NEKA elleni idegenbeli vereségük feltétlenül a meglepetés kategóriába tartozott. Kérdés azonban, hogy ez mit jelent a szombati meccs kapcsán, hiszen a bronzérmért folytatott küzdelem legnagyobb rangadójára beszélünk, amelyen az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokkal inkább a napi forma dönt, mint az előzmények.
A szeptemberi, Népligetben játszott találkozón mi örülhettünk, az új tatabányai arénából viszont még nem hoztunk el pontot, legutóbb 2023 őszén jártunk ott, akkor ötgólos vereséggel tértünk haza. A szombati találkozó egy újabb lehetőség arra, hogy a saját csarnokában lepjük meg a riválist.
– Nagyon készülünk – fogalmazott a Komló elleni bajnoki siker után az FTC-Green Collect vezetőedzője, Pásztor István. – A Tatabánya elleni összecsapás a csúcsrangadónk mostanában. Az ősszel nagy különbséggel nyertünk itthon, ami nagyon jó dolog, pontegyenlőségnél jobbnak kell lennünk, de mindenképpen szeretnénk meglepetést okozni. Úgy látom a srácokon, hogy a hibák ellenére a kedv és a motiváció eléggé a csúcson van náluk, és szeretném ezt megőrizni.
A szombaton 15:15-kor kezdődő rangadót élőben közvetíti az M4 Sport+, jegyvásárlás pedig online és a kezdés előtt a helyszínen is lehetséges.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
16. forduló
MOL Tatabánya KC – FTC-Green Collect
Helyszín: Multifunkciós Csarnok, Tatabánya
Időpont: 2024. február 22., 15:15
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor
Jegyek: 2500 Ft (vendégszektorok: 207, 208, 209), online: ITT
Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.
Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.
Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.
Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.
Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.