2026. február 7.
A szünet után nem volt kérdés, győztes tavaszi rajt!
Férfi kézilabdacsapatunk a második félidőben nyújtott extrát, és legyőzte a Füredet az Elek Gyula Arénában.

A nemzetközi porondon még talpon lévő rivális érkezett szombat délután az Elek Gyula Arénába férfi kézilabdacsapatunkhoz. Ahogy Debreczeni Dávid fogalmazott a meccs előtt, a „legalább negyedik hely” megtartásához azonban le kellett győznünk az Európa-kupa nyolcaddöntőjére készülő Balatonfüredet is.

A meccskeretünk a múlt év végihez képest nem sokat változott, Pásztor István továbbra sem számíthatott Lékai Mátéra és Prainer Viktorra, Tóth Péter viszont hosszú sérülése után januárban ismét teljes értékű munkát végzett, így természetesen ott volt a Füred elleni csapatban is.

Pontatlanul kezdtük a meccset, elsősorban támadásban, egészen a nyolcadik perc végéig kellett várni az első Fradi-gólra, örülhettünk, hogy ezalatt csak néggyel húzott el a Füred. A kezdeti sokk után sikerült emelni a befejezések színvonalán, ami az eredményjelzőn is meglátszott, először egy-két gólra zárkóztunk, majd a 16. percben utol is értük a Balaton-partiakat (6-6).

Nem lehet elmenni szó nélkül Győri Kristóf mellett, aki az első félidőben ötven százalékkal védett (11-szer hárított), miközben persze a védelem is sokszor passzívig kényszerítette az ellenfelet. Elöl pedig bátyja, Győri Mátyás volt a legeredményesebb, hatszor köszönt be a vendégeknek. A feszült első félidő hajrájából a mieink jöttek ki jobban, és szűk, egygólos előnnyel mehettek pihenni (12-11).

A fordulás után kapusunk ott folytatta, ahol a szünet előtt abbahagyta, és ezzel remek alapot adott ahhoz, hogy ellépjünk a Füredtől. A védekezésünk még egy szintet lépett felfelé, elöl pedig éltünk az esélyeinkkel: a 39. perc elején már öttel vezettünk a második vendégidőkérés előtt (18-13).

Keveset hibáztunk, így nagyon kevés lehetőséget adtunk a Fürednek a felzárkózásra, Győri is bemutatott még néhány védést, így az utolsó szűk tíz perc hatgólos Fradi-vezetésről indult (25-19). A hajrában Füzi Dániel maradt lent egy nagy ütközést követően, nem is tudta folytatni a játékot, de a meggyőző siker így sem forgott veszélyben, 30-22-re nyertünk a tavaszi nyitányon.

Csapatunk jövő pénteken a bajnoki címvédő Veszprém otthonában lép pályára, a következő hazai meccs február 21-én 18 órakor lesz, akkor a Komló érkezik a Népligetbe.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
14. forduló

FTC-Green Collect – Balatonfüredi KSE 30-22 (12-11)
Helyszín: 
Elek Gyula Aréna
Időpont: 
2026. február 7., 14:30
Játékvezetők: 
Altmár Kristóf, Horváth Márton
Gólszerzők:
Győri M. 9, Füzi 4, Csörgő 4, Ancsin 3, Karai 3, Nagy 2, Csanálosi 2, Tóth 1, Debreczeni 1, Kovacsics 1, ill. Sretenovic 6, Vasilev 5, Hornyák 3 (1), Németh 3, Rozman 2, Bóka 1, Melnicsuk 1, Urbán-Patocskai 1

Cikkajánló

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

U21-es vb-ezüstérmes is érkezik férfi kéziseinkhez

Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin