A nyáron kölcsönbe érkezett az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapatába Csanálosi Richárd: az ősszel is voltak jó mérkőzései – a bajnoki címvédő Veszprém ellen például hatszor volt eredményes –, a tavaszi szezon elején viszont emelt még egy szintet a játékán, ezt támasztja alá, hogy februárban együttesünk top gólszerzői közé is bekerült.
A múlt szombati, Győr elleni győztes rangadón hét gólt szerzett, ezzel az eddigi legjobb meccsét játszotta zöld-fehér színekben. Az egész szezont tekintve pedig 17 forduló után 33 találatnál jár.
– Szerintem is az volt az eddigi legjobb mérkőzésem a Fradiban, szerencsére nekem is jól jött ki a lépés Győrben, ezt a teljesítményt szeretném továbbvinni. Úgy érzem, a téli szünet után érkeztem meg tényleg a csapatba – kezdte a fradi.hu-nak a 20 éves jobbszélső, akit a hétméteresekről is kérdeztünk, miután ötből ötöt értékesített a Magvassy-csarnokban. – Mindig jó érzés, amikor bízik benned a vezetőedző. Terhet nem érzek, inkább örülök, hogy megkaptam ezt a nemes feladatot. Minden hétméterest gólra szeretnék váltani!
Fiatal szélsőnk fejlődését rutinos poszttárs segíti, a tizedik Fradi-szezonját teljesítő Bujdosó Bendegúz személyében.
– A szezon elején még volt bennem egy kis izgulás, amit próbáltam levetkőzni, és mostanra magabiztosabb lettem. Ebben rengeteget segített Bendi és persze a többiek tanácsai is. Nagyon jó az összhang a csapaton belül, mindenki befogadott, ami fontos volt, mert fiatal játékosként nem egyszerű egy ekkora klubba és egy ekkora városba érkezni. A velem egykorúak közül Juhász Ádám és Csörgő Kristóf is sokat segített, a szezon eleje óta sok időt töltünk együtt, akár a sporttelepen, akár a városban.
Csanálosi pályafutása Ózdon indult, 2020 és 2025 között pedig a Nemzeti Kézilabda Akadémián nevelkedett.
A 2026-2027-es évadtól kölcsönszerződése után is marad a Népligetben, és az FTC-Green Collect játékosa lesz.
– Örültem, hogy bízik bennem a vezetőség és a csapat is. Teljesen egyértelmű volt, hogy elfogadom az ajánlatot, hiszen minden fiatal játékosnak az a célja, hogy minél magasabb szinten kézilabdázzon. A mostani bajnokságban a célunk, hogy bebiztosítsuk a negyedik helyet, nyilván szeretnénk a harmadikat, de az nem feltétlenül csak rajtunk múlik már. Nekünk az a feladatunk, hogy a reálisan nyerhető meccsek közül az összesen győzzünk. A következő évadban pedig vissza szeretnénk térni az Európa-ligába!
Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.
Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.
Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!
Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.
Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.
Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.
A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.
Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.