2023. február 27.
A továbbjutásért lépünk pályára a Flensburg ellen
Férfi kézisienkre a szezon egyik legnagyobb meccse vár az El-ben, kedd este meglehet a legjobb 16 közé jutás.

„Mindenkinek össze kell szorítani még a fogát, és kedden valami nagyot alkotni” – így zárta le a Telekom Veszprém elleni, szombati bajnoki rangadó után a sajtótájékoztatón adott nyilatkozatát Pásztor István. Vezetőedzőnk természetesen a Flensburg elleni, továbbjutásról döntő Európa-liga-csoportmeccsre utalt, amely minden sorozatot figyelembe véve a nyolcadik februári összecsapása lesz férfi kézilabdacsapatunknak.

A legutóbbi három nemzetközi mérkőzésünkön szerzett öt pont pedig azt jelenti, hogy bár a téli szünetben erre lényegesen halványabb esély mutatkozott, minden reményünk megvan a legjobb tizenhat közé kerülésre, sőt, óriási bravúrral a B csoport harmadik helyének megszerzése sem lehetetlen. Az utolsó, még kvalifikációt érő pozícióért a francia PAUC Handballal vagyunk versenyben – a különböző lehetséges forgatókönyveket korábbi cikkünkben részletesen összefoglaltuk.

Leegyszerűsítve, a lehető legjobb eredményt kell elérnünk a világ egyik legjobb csapata ellen. A német SG Flensburg-Handewitt ugyan az idén „csak” az El-ben szerepel, de nyert korábban Bajnokok Ligáját, és a közelmúltban is félelmetes formát mutat: legutóbbi tizenkét mérkőzésén győzött (ebből a Wetzlar elleni kupameccsen hosszabbítás után jutott tovább), a Bundesligában az ötödik helyen áll, és már biztos csoportelsőként érkezett Budapestre.

A decemberi, németországi mérkőzésünkön helyenként jól játszva, de végül sima, 42-30-as vereséget szenvedtünk, az akkorinál jó eséllyel szorosabb eredményre lesz szükség a hazai találkozón. Ebben pedig elengedhetetlen a közönség támogatása, erről beszélt meccs előtti interjújában jobbszélsőnk, Imre Bence is.

„Az összes eddigi hazai meccsünkön rengeteget segítettek, és úgy gondolom, ezt többé-kevésbé meg is tudtuk hálálni. Nagyon emlékezetes számomra, hogy a Valur ellen mínusz hétről felálltunk, és ebben a szurkolóink hatalmas szerepet játszottak. Szerintem ez kedden sem lesz másként, óriási erőt fognak adni ismét.”

A 20:45-kor kezdődő összecsapást az eddigi El-csoportmeccseinkhez hasonlóan a Riz Levente Sportcsarnokban rendezzük.

Jobbszélsőnk, Imre Bence így nyilatkozott az összecsapás előtt:

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
B csoport, 10. forduló

Ferencvárosi TC – SG Flensburg-Handewitt
Helyszín: Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Időpont: február 28., 20:45
Játékvezetők: Bogdan Kaludjerovics, Ivan Vujacsics (montenegróiak)
Jegyek: 2500-3500 Ft, online jegyvásárlás: ITT (ha marad, akkor a helyszínen is)
Tv: Sport 1

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a sportcsarnok mellett csak korlátozott számban található parkolóhely. A kiemelet érdeklődésre tekintettel javasoljuk, hogy aki teheti, tömegközlekedéssel érkezzen a helyszínre. Amennyiben a fenti rajzon látható parkoló megtelt, a környező utcákban hagyhatják az autóikat, de kérjük, hogy az itt lakók garázsainak bejáratát hagyják szabadon.

Cikkajánló

Röhögőgörcsös kvíz Kovacsics Petivel és Füzi Danival

Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!

Parázs csatában nyertünk az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.

Az újabb győzelem a cél az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.

Ebben a szezonban is oda-vissza legyőztük a Tatabányát!

Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Meghosszabbítanánk a Tatabánya elleni jó sorozatot

A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.

Győri Mátyás készülhet a vb-selejtezőkre

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.

„Türelmetlen típus vagyok, nagyon akartam már játszani”

Prainer Viktor szombaton több, mint négy hónap után léphetett újra pályára férfi kézilabdacsapatunkban.

A miénk volt az utolsó szó Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk egy végletekig kiélezett meccsen nyerte meg a szombat esti bajnokiját.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin