2023. augusztus 5.
„A védekezésünk egyben volt”
A második nyári felkészülési meccsüket is megnyerték férfi kéziseink, utána Bognár Alexet kérdeztük.

A múlt heti, Dabas elleni siker után a nyári felkészülés harmadik hetének zárásaként a Budakalász együttesével játszott péntek délután az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata.

Az első perceket leszámítva végig vezetve kiegyensúlyozott teljesítménnyel, végül hat góllal (33-27) nyerték meg a fiúk a találkozót, amelyet követően – a néhány hónappal ezelőtt a Flensburg ellen éppen a pénteki meccs helyszínéül szolgáló Riz Levente Sportcsarnokban továbbjutást érő bombagólt szerző – irányítónkat, Bognár Alexet kérdeztük a látottakról.

– Ezen a mérkőzésen már kicsit jobban látszott, hogy az alapozás harmadik hetében járunk, kicsit fáradtabbak voltunk. Azokat a periódusokat meggyorsítottuk, amelyeket szerettük volna, de már sokkal többet belehibáztunk. Illetve most már olyan védekezéssel álltunk szemben, amelytől sokkal keményebben megkaptuk a faultokat. Sokat kell még a támadásokban pontosítani, de a védekezésünkkel elégedettek lehetünk, az egyben volt.

Csapatunk jövő hét csütörtökön és pénteken Balatonfüreden szerepel nemzetközi tornán.

FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Green Collect – CYEB-Budakalász 33-27 (18-16)

Cikkajánló

Vereség Szegeden a szezon utolsó meccsén

Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.

A bajnoki döntőre készülő Szeged ellen zárunk

Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.

Röhögőgörcsös kvíz Kovacsics Petivel és Füzi Danival

Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!

Parázs csatában nyertünk az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.

Az újabb győzelem a cél az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.

Ebben a szezonban is oda-vissza legyőztük a Tatabányát!

Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Meghosszabbítanánk a Tatabánya elleni jó sorozatot

A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.

Győri Mátyás készülhet a vb-selejtezőkre

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin