2026. február 13.
A végére nőtt nagyra a különbség Veszprémben
Férfi kézilabdacsapatunk mindkét játékrész első felében tudott egyenrangú partnere lenni a címvédőnek.

A jó tavaszi start után Veszprémbe látogatott férfi kézilabdacsapatunk a K&H Liga 15. fordulójában. A találkozó esélyesének a bajnoki címvédő számított, ugyanakkor ahogyan a meccset megelőzően fiatal szélsőnk, Csanálosi Richárd mondta, a célunk az volt, hogy amennyire lehet, szorongassuk meg a világsztárok sorával felálló hazaiakat.  

Az eddigi hiányzókhoz csatlakozott a mérkőzést múlt heti fejsérülése okán kihagyó Füzi Dániel, valamint Bujdosó Bendegúz, aki betegség miatt nem léphetett pályára. Az ő posztján az elmúlt években egy-két meccsen már megismert akadémistánk, Kovács Boldizsár kapott újra lehetőséget. 

Jól álltunk bele az összecsapásba, láthatóan próbáltuk felvenni az ellenfél sebességét, többször sikeresen rájuk futottunk, amikor pedig nem sikerült azonnal helyzetbe kerülni, türelmesebb támadások végén is megtaláltuk a jó megoldásokat. Az első negyedórával maximálisan elégedettek lehettünk, ott voltunk a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe igyekvő veszprémiek nyakán (10-9).

A folytatásban viszont többet hibáztunk, néhányszor ziccerben rontottunk, miközben egyre nehezebben kerültünk helyzetbe a veszprémi fallal szemben, a védekezésünk pedig sokkal kevésbé volt feszes, mint a találkozó kezdeti szakaszában. Elsősorban Csanálosi Richárd hétmétereseinek köszönhettük, hogy nem lett túl nagy a lemaradásunk, de így is a szünetre alakult ki az addigi legnagyobb különbség (22-16).

A szünet után ismét egyenrangú partnerei voltunk a bajnoki címvédőnek, gólra rendre góllal válaszoltunk, sőt, a játékrész első tizenöt percét meg is nyertük (29-24). Ezt követően ismét elért minket egy rövid zárlat, zsinórban négy gólt kaptunk, így bő tíz perccel a vége előtt kilenc gólos veszprémi vezetésnél kért időt Pásztor István (33-24).

A hajrára úgy tűnt, kissé elfogyott a lendület a támadásainkból, ezért nőtt nagyra a különbség, végül 43-29-re nyert a Veszprém. Ennek ellenére voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amelyekből lehet építkezni a közelgő kulcsmérkőzésekre is.

Csapatunk legközelebb jövő szombaton (február 21-én) 18 órakor a Komló ellen lép pályára az Elek Gyula Arénában. A találkozóra már elérhetők a belépők a szokott felületen, a meccsjegy.fradi.hu-n.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
15. forduló

One Veszprém HC – FTC-Green Collect 43-29 (22-16)
Helyszín: 
One Veszprém Aréna
Időpont: 2026. február 13., 18 óra
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor
Gólszerzők: Marguc 6, Ali Zein 5, Pechmalbec 5, Ahmed Adel 4, Elisson 4, Gáncs-Pető 4, Martinovic 4, Ahmed Hesham 3, Elderaa 3, Cindric 2, Dopjera 2, Dodic 1, ill. Karai 8, Csanálosi 5, Győri M. 5, Ancsin 4, Csörgő 3, Nagy B. 3, Debreczeni 1

Pásztor István: – Beletett mindent a hazai csapat, erre is számítottam, hiszen a jövő héten már a Bajnokok Ligájában is pályára lépnek. A második félidő közepéig késztettük komolyabb ellenállásra a hazaiakat, a végére elfogytunk. A Veszprém svéd klassziskapusa remekül védett, ezen múlott, hogy nem lett szorosabb az eredmény. Annak örülök, hogy nem csaltuk a játékot, végig futottunk, és ebből szerintem épülni fogunk.

Karai Miklós: – Próbáltuk tartani a lépést a Veszprémmel, szerintem jól kezdtük a meccset, aztán kinyílt az olló, és elfogytunk. Azt hiszem támadásban jók voltunk, a védekezésben fáradtság miatt voltak hibák. Megyünk tovább, most olyan mérkőzések következnek, amelyeket meg szeretnénk nyerni.

 

Cikkajánló

Kiss György: „Nagyon boldogok és elégedettek vagyunk”

Férfi kéziseink 39-29-re győzték le a Dabast, a siker után vezetőedzőnk és Koller Tamás értékelt.

Fölényes győzelemmel rajtoltunk

Férfi kézilabdacsapatunk a mérkőzést szinte végig kézben tartva nyert a Dabas ellen az NB I első fordulójában.

Készen áll a csapat az NB I-es rajtra!

Férfi kézilabdacsapatunk fontos meccsel indít, a Dabast fogadja pénteken az Elek Gyula Arénában.

Nagy valószínűséggel Lékai Máté „utolsó tánca” jön

Klasszis kézilabdázónk beszélt a jó eséllyel utolsó szezonjáról, a felkészülésről és a célokról.

Győzelem az utolsó felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk feljavult a második félidőre, és nyert a Százhalombatta elleni edzőmérkőzésen.

Fordulatos meccset játszottunk a Nagybányával

Férfi kézilabdacsapatunk szoros mérkőzést játszott román ellenfelével, bő egy héttel a bajnoki rajt előtt.

Hasznos edzőmeccset játszottunk Csurgón

A rossz kezdés után férfi kézilabdacsapatunk egyenrangú partnere volt az összeszokottabb riválisnak.

Augusztus 25-től elérhetőek a férfi kézilabda-bérletek

Férfi kézilabdacsapatunk szeptember 4-én játssza első hazai bajnoki mérkőzését az Elek Gyula Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin