2025. június 19.
Aktív nyárra készül az év csapatába választott kapusunk
Győri Kristóf a bronzéremmel zárt idényről, a saját teljesítményéről és a nyári programjáról is beszélt.

Bajnoki bronzérmes férfi kézilabdacsapatunkban pazar idényt futott Győri Kristóf. Kapusunkat a saját teljesítményéről, testvéréről, Mátyásról, valamint a nyári szünetről is kérdeztük.

– Kijelenthetjük, hogy az előző volt pályafutásod eddigi legjobb szezonja?
– Szerintem egyértelműen igen, a játékpercet tekintve és úgy gondolom, hogy teljesítményben is. A végére volt egy kis visszaesés, de összességében elmondhatjuk, hogy ez volt az eddigi legjobb szezonom.

– Miben léptél előre egyénileg?
– A legfontosabb szerintem, hogy a meccsek végjátékában is tudtam jó döntéseket hozni, egy-egy védéssel hozzájárulni. A csapattársak jó teljesítményéhez hasonlóan ez is kellett ahhoz, hogy sikeresek legyünk.

– Beválasztottak a szezon csapatába is. Mit jelent ez számodra?
– Persze jólesik, de inkább csak egy visszaigazolásnak tekintem, hogy jó úton haladok. De amikor megtudtam, természetesen örültem neki.

– Nemrégiben írtunk róla, hogy Macival, azaz Borbély Ádámmal messze ti védtétek a legtöbb hétméterest. Minek köszönhető, hogy ennyire sikeresek voltatok ezen a területen?
– Maci már jó régóta ezen a szintén véd, illetve már nekem is a hetedik szezonom volt ez az NB I-ben. A bajnokságban a játékosok hatvan-hetven százaléka ugyanaz marad, így jobban kiismerjük őket, illetve segítjük is egymást. Ez stabilitást adott mindkettőnknek, hogy hetesvédések terén is jól indult az idény. 

– És a csapat miben erősödött a korábbi idényekhez képest? Az is segített, hogy most nem volt kettős terhelés?
– Szerintem nem lehet csak erre kisarkítani, mert a közvetlen riválisaink közül csak a Tatabánya játszott nemzetközi kupát, viszont megelőztük a nagyon jól teljesítő Füredet és Győrt is. Az utóbbit leszámítva ráadásul az összes nagy ellenfelünket oda-vissza megvertük.

– Ez volt az első olyan szezonod felnőtt-pályafutásod során, amelyben testvéreddel, Matyival egy csapatban játszottál. Mennyit adott hozzá ez a szezonhoz?
– Eddig is jó volt ehhez a csapathoz tartozni, de nekünk ez az év tényleg különleges volt, mert sokkal több időt tudtunk együtt tölteni, mint korábban, akár edzések után, akár a szabadnapokon. Azt gondolom, ez kihat a mindennapi hangulatunkra, és ez biztosan javítja a pályán nyújtott teljesítményünket is.

– Mit tervezel még a nyárra?
– Meglátogatjuk legidősebb testvérünket Dániában. Ezt már mondhatjuk szokásos programnak, évente egyszer nyáron kimegyünk egy huzamosabb időre, és mindig felújítunk valamit, amire éppen szükség van. Úgyhogy aktívan fognak telni a napok, utána pedig itthon leszek, és várom, hogy elkezdődjön a felkészülés.

– A következő évadban amellett, hogy meg szeretnénk őrizni a bajnoki bronzérmet, az Európa-ligában is érdekeltek leszünk. Mennyire várjátok, hogy újra ebben a sorozatban játszatok?
– Nagyon, hiszen ezért küzdöttünk egész szezonban. Nyilván ez még nem a legmagasabb szint, hiszen az a Bajnokok Ligája, de szerintem az Európa-liga top tíz csapata nyugodtan helyet kaphatna a BL-ben. Kemény falat lesz, de szeretnénk minél messzebbre jutni a nemzetközi porondon is.

Cikkajánló

Pont nélkül maradtunk a PLER ellen

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig hátrányban kézilabdázott a szombat esti bajnokin.

Mint mindig, kemény csata várható a PLER ellen

Férfi kéziseink ismét legyőznék fővárosi riválisukat, és ezzel hazai pályán javítanák a múlt heti botlást.

„Jó volt visszatérni, de nem így terveztük a meccset”

Lékai Máté hosszú sérülés után tért vissza férfi kézilabdacsapatunkba, szombaton a PLER ellen már győzne is.

Óriási csatában szenvedtünk vereséget

Férfi kézilabdacsapatunk pont nélkül maradt Budaörsön a Budai Farkasok ellen.

A bennmaradásért harcoló riválishoz látogatunk

Férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Budai Farkasok ellen kezdene újabb győzelmi sorozatba.

Hatalmas csatában döntetlen a Csurgó ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az utolsó pillanatban vesztett pontot a péntek esti bajnokin.

Veszélyes ellenfél érkezik pénteken

Bő egy hónap után játszik újra hazai bajnokit férfi kézilabdacsapatunk, amely a Csurgót fogadja.

Hazatérő játékosokkal erősödik férfi kézilabdacsapatunk

Kapusposzton Deményi Xavér, irányítóként Kiss Bence kezdi második ferencvárosi időszakát a nyáron.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin