2019. július 8.
A rutinosabb keletre kerültünk
A Ferencváros NB I/B-s, valamint ifjúsági és serdülő fiú kézilabdacsapata is a Keleti csoportba került.

A legnagyobb figyelem az NB I-es felnőtt csapatunk mellett az NB I/B-s együttesünket övezi majd az idén, hiszen a főleg ifistákból álló gárda tavaly megnyerte az NB II-t, és a fejlődésük érdekében az idén a másodosztályban indulnak a fiatalok. Az U21-es csapat nagy harcban lesz a bennmaradásért, ehhez három ellenfelet kell megelőzni, ám azzal, hogy keletre kerültünk, talán még nehezebb lesz ezt a célt elérni, hiszen egyrészt rengeteget kell utazni, másrészt jóval rutinosabb együttesek ellen kell pályára lépni.

„Úgy voltam vele, hogy kerülünk, ahova kerülünk – kezdte Kiss György vezetőedző. – Nyugaton több a fiatal csapat, keleten inkább olyan rutinosabb csapatok vannak, ahol a hazai pálya jobban számít. Korábban keleten több „életveszélyes” idegenbeli meccs volt, voltak olyan csarnokok, ahol a játékvezetőket a szurkolók nagyon tudták befolyásolni, de én abban bízom, hogy ez már nincs így. Remélem, hogy a gyorsaságunkat, a lendületünket ki tudjuk használni, de ehhez kelleni fog egy jó védekezés is. Három csapatot kell megelőznünk, ehhez szerintem 20 pontot kell gyűjtenünk. Érdekes szezon lesz, nem lesz egyszerű dolgunk, de nagyon bízom a játékosaimban, hogy bent tudnak maradni, és sokat tudnak fejlődni ebben az idényben.”

Az NB I/B-s csapat július 29-én kezdi meg a felkészülést, ám nem lesz teljes a keret, hiszen többen az ifjúsági világbajnokságra készülnek.

Cikkajánló

Megmentettünk egy pontot a legvégén

Óriási csatát hozott férfi kézisienk Balatonfüred elleni rangadója, a végén Lékai Máté gólja döntetlent ért.

Jegyinfók a Presov elleni idegenbeli meccsre

Szombaton jön férfi kéziseink Ek-negyeddöntő visszavágója; így lehet belépőt venni az eperjesi mérkőzésre.

Fontos lenne visszavágni a Fürednek!

Férfi kéziseinkre a két Európa-kupa negyeddöntő között kulcsmeccs vár a bajnokságban, a Balatonfüred érkezik.

Tüzes siker: „Kint is nyernénk, mert jobbak vagyunk”

Pásztor István: „Dani piros lapja kicsit több volt a soknál • Lékai szerint kint is parázs csata lesz - VIDEÓ

Megvan az előny a visszavágóra!

Férfi kéziseink három góllal legyőzték a Tatran Presovot az Ek-negyeddöntő első meccsén.

Előnyt kell szereznünk a visszavágóra!

Férfi kéziseink a Tatran Presovot fogadják szombaton, a Veszprémben visszatérő Csörgő Kristófot kérdeztük.

Januári riválisunkkal is találkozunk az Eb-selejtezőben

Megvan a három együttes, amellyel megküzdhet a férfi kéziválogatott a 2026-os Eb-kvalifikációért.

Mindenkire szükség lesz szombaton a Presov ellen!

Férfi kéziseink célja, hogy minél nagyon előnyt szerezzenek az Európa-kupa negyeddöntő szombati odavágóján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin