2024. március 14.
Az első megvan: simán legyőztük Tunéziát!
Kiválóan sikerült a férfi kéziválogatott nyitómeccse az olimpiai selejtezőn, Lékai volt a legeredményesebb.

A csütörtökön elstartolt selejtezőtornán tizenkét év után juthat ki a férfi kézilabda-válogatott az olimpiára. A januári, németországi Európa-bajnokságon elért történelmi ötödik hely és főleg a mutatott játék bizakodásra ad okot az egyébként kőkemény feladat előtt, de azért ebből kiindulni nem lehet – erről beszéltek játékosaink is felvezető cikkünkben

A norvég–portugál nyitó mérkőzésen északi győzelem született, majd este következtek a mieink az Afrika-bajnokságon bronzérmes tunéziaiak ellen. Este kilenckor pedig következett a nap fő programpontja, a magyar válogatott mérkőzése az Afrika-bajnokságon bronzérmet nyert Tunézia ellen – Imre Bence és Lékai Máté is a kezdőcsapatban kapott helyet.

Szélsőnk első találatára két percet sem kellett várni, és a csapat kezdésére sem lehetett panaszunk, a 7. perc végén már 5-2-re vezettünk éppen Lékai félpályáról üres kapuba ragasztott gólja után. Gyorsan kiderült azonban, hogy nem véletlenül játszik olimpiai selejtezőt az észak-afrikai gárda: nemhogy nem hagyták magukat leszakítani, amikor a mérkőzés második negyedórájába léptünk, ki is egyenlítettek (8-8).

Nem kellett sok idő, és váltottunk, a félidő hajrájára már (ismét) plusz hárommal fordulhattunk, Bodó Richárd adta fel Imrének kínaira, aki ezúttal sem hibázott. A játékrész végét teljes mértékben uraltuk, sorozatban hat magyar találata nem érkezett tunéziai válasz, így hétgólos előnnyel mehetett pihenni a magyar válogatott az ugyan nem telt házas, de ezen az estén remek hangulatú tatabányai arénában – ráadásul a ferencvárosi játékosok hetet vállaltak a tizenhétből (17-10).

A szünet utáni percek kevésbé sikerültek, 4-1-es sorozatot produkáltak a vendégek, de veszélyes közelségbe nem volt esélyük felzárkózni, elsősorban azért, mert ezúttal is gyorsan stabilizálta a játékát a magyar együttes. Sőt, a 44. percre Bánhidi Bence ziccere után kialakult az addigi legnagyobb, nyolcgólos különbség (26-18).

A jelentős előny tudatában joggal bízhattunk abban, hogy az utolsó negyedórában mindössze az lesz a kérdés, hogy hány góllal győzzük le riválisunkat. Ezt a szakaszt is megnyertük, 33-24-es győzelemmel tökéletesen indítottuk az olimpiai selejtezőtornát.

Az első lépést megtette tehát a válogatott Párizs felé, szombat este a szintén kétpontos Norvégia ellen még közelebb kerülhet a kvótához.

FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA (március 14-17., Tatabánya)
1. forduló

Magyarország – Tunézia 33-24 (17-10)
Helyszín: 
Tatabányai Multifunkciós Csarnok
Időpont: 2024. március 14., 21:00
Játékvezetők: Ivan Pavicevic, Milos Raznatovic (montenegróiak)
Gólszerzők: Lékai 6, Bodó 4, Bóka 4, Imre 4, Ancsin 3, Bánhidi 3, Rosta 3, Hanusz 2, Ilic 2, Sipos 1, Szita 1, ill. Aziz Aidi 4, Ben Abdallah 4, Rzig 4, Bacha 3, Darmoul 3, Maaref 2, Margheli 2, Chatti 1, Toumi 1

A másik mérkőzésen: Norvégia – Portugália 32-29

 

Cikkajánló

U21-es vb-ezüstérmes is érkezik férfi kéziseinkhez

Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.

Horváth-Garaba Ádám: „Elhittük, hogy sikerülhet”

Átlövőnk szerint a küzdeni akarás és a taktika hozta meg a történelmi sikert az U20-as férfi kézi Eb-n.

Mészáros Máté: „Életem végéig emlékezni fogok az Eb-re”

Beállónk nemcsak aranyat nyert az U20-as férfi kézi Eb-n, de még a torna All Star-csapatába is bekerült.

Balogh Ádám: „Tudtam, hogy flow-ba kell kerülni”

Interjú U20-as Európa-bajnok kézilabdakapusunkkal, aki a tornán többször, így a döntőben is nyerőember volt.

Európa-bajnok a juniorválogatott!

Legyőzte a svédeket a három FTC-játékossal felálló U20-as kéziválogatott az Eb-döntőben.

Kialakult férfi kézilabdacsapatunk kerete az élvonalra

Változott együttesünk a 2026/2027-es idény előtt, de kulcsjátékosok is maradtak a Népligetben.

Három FTC-játékossal Eb-döntős a válogatott!

Balogh Ádám, Horváth-Garaba Ádám és Mészáros Máté is döntőt játszhat vasárnap az U20-as férfi kézi Eb-n.

A románok legyőzésével Eb-negyeddöntős a válogatott

A keddi fölényes siker után a csütörtöki negyeddöntőben Németország következik az U20-as férfi kézilabda Eb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin