Remek formában zárja az idény első felét férfi kézilabdacsapatunk – ezt az utolsó mérkőzéstől függetlenül elmondhatjuk már. Egymás után legyőzte a portugál Benficát, a Tatabányát, Svédországban a Karlskronát és nem hibázott szombaton Szigetszentmiklóson sem. A naptári év utolsó meccsén szerdán este viszont még egy lapáttal rá kell tenni, a rendszeres Bajnokok Ligája-résztvevő, a bajnokság eddigi alakulása miatt győzelmi kényszerben lévő Szeged érkezik az Elek Gyula Arénába.
A Tisza-partiak az idény elején még hullajtottak pontokat, a csurgói döntetlen óta azonban úgy szerepelnek, ahogyan megszokhattuk, novemberben a Veszprémet is kis híján elkapták hazai pályán. A szegediek egy magdeburgi vereség és egy Budakalász elleni könnyed bajnoki siker után jönnek a Népligetbe. A két csapat budapesti meccsei egyébként általában szorosan alakulnak: májusban csupán egygólos hátrányban voltunk a szünetben, 2023 őszén pedig hatvan percen keresztül meccsben voltunk, majd 36-34-es vereség lett a vége.
Játékosaink négymeccses győzelmi szériával maguk mögött motiváltan várják a szerdát, erről beszélt az összecsapás előtt jobbszélsőnk, Bujdosó Bendegúz is.
– Most már azt mondhatjuk, kimásztunk a gödörből, amibe belekerültünk, de azt gondolom, ilyen terheléssorozatban egyébként benne vannak a hullámvölgyek. Fáradtak vagyunk már, de közben várjuk a szerdai meccset, mert nagyon szép sorozatot zárhatunk le, és mindent meg is fogunk tenni érte, hogy jól sikerüljön.
A szerdán 18 órakor kezdődő összecsapásra a meccsjegy.fradi.hu-n, illetve személyesen a kezdést megelőző két órában a Kismartoni úti pénztárban lehet belépőt vásárolni. A vendégszektorba szóló jegyek elfogytak.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
13. forduló
FTC-Green Collect – OTP Bank-Pick Szeged
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2025. december 10., 18 óra
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.
A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.
Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.
A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.
Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.
Férfi kézilabdacsapatunk pénteken 18 órakor az Elek Gyula Arénában fogadja a bajnoki címvédőt.
Bő 26 percet játszottak a csapatok férfi kézilabdacsapatunk péntek esti bajnokiján.
Férfi kézilabdacsapatunk az első fordulós siker után a nemzetközi kupaindulásra hajtó ETO otthonába látogat.