2020. június 19.
Az újonccal kezdünk - sorsoltak az NB I-ben
Sorsoltak a férfi kézilabda-bajnokágban, az FTC-HungaroControl hazai pályán kezdi a szezont.

Az első mérkőzésen az újonc Ceglédet fogadjuk szeptember első hetében, majd Egerbe utazunk, ezt követően az Orosházát látjuk vendégül.

A negyedik fordulótól sorra jönnek a nehezebbnél nehezebb mérkőzések: szeptember utolsó hetében Tatabányára látogatunk, aztán fogadjuk a Balatonfüredet, majd idegenben lépünk pályára a Gyöngyös ellen.

Az előzetes sorsolás szerint november 22-én fogadjuk a Telekom Veszprémet, május 9-én pedig a MOL-Pick Szegedet, de a mérkőzések időpontjai a két sztárcsapat BL-szereplése miatt még változhatnak. A bajnokságot hazai pályán a Gyöngyös ellen zárjuk, várhatóan május 23-án.

A teljes sorsolás ide kattintva tölthető le, de találkozók kezdési időpontjai a következő hetekben válnak csak véglegessé.

Megtartották a női NB I sorolását is, részletek itt olvashatóak.

Cikkajánló

„Türelmetlen típus vagyok, nagyon akartam már játszani”

Prainer Viktor szombaton több, mint négy hónap után léphetett újra pályára férfi kézilabdacsapatunkban.

A miénk volt az utolsó szó Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk egy végletekig kiélezett meccsen nyerte meg a szombat esti bajnokiját.

Egy hét „pihenő” után fordulunk rá a bajnoki hajrára

Szombaton Gyöngyösre látogató férfi kézilabdázóink rendezhették a sorokat az NB I utolsó négy fordulója előtt.

Változott a Tatabánya elleni rangadó időpontja

Ellenfelünk Európa-kupa-szereplése miatt május 6-án, szerdán lépnek pályára férfi kéziseink Tatabányán.

Pont nélkül maradtunk a PLER ellen

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig hátrányban kézilabdázott a szombat esti bajnokin.

Mint mindig, kemény csata várható a PLER ellen

Férfi kéziseink ismét legyőznék fővárosi riválisukat, és ezzel hazai pályán javítanák a múlt heti botlást.

„Jó volt visszatérni, de nem így terveztük a meccset”

Lékai Máté hosszú sérülés után tért vissza férfi kézilabdacsapatunkba, szombaton a PLER ellen már győzne is.

Óriási csatában szenvedtünk vereséget

Férfi kézilabdacsapatunk pont nélkül maradt Budaörsön a Budai Farkasok ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin