2026. július 20.
Balogh Ádám: „Tudtam, hogy flow-ba kell kerülni”
Interjú U20-as Európa-bajnok kézilabdakapusunkkal, aki a tornán többször, így a döntőben is nyerőember volt.

Vasárnap este óriási csatában, hosszabbításban győzte le a svédeket a magyar válogatott Kolozsváron, a romániai U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokság döntőjében. A kontinenstornán három ferencvárosi játékos kapott helyet a magyar keretben: Horváth-Garaba Ádám mindvégig a védelem egyik vezére volt, a kölcsönben szereplő Mészáros Máté bekerült az All Star-csapatba, a kapus Balogh Ádám pedig az Eb-n többször is kulcspillanatokban vette elő legjobb formáját. A fináléban is akkor fogott labdákat, amikor a legjobban kellett…

– Mi járt a fejedben, amikor abban a kiélezett szituációban, svéd előnynél körülbelül negyvenöt perc után visszatértél a kapuba az összecsapás végjátékában? 

– Természetesen elsősorban azok a tanácsok, amelyeket a válogatott kapusedzőjétől kaptam. Tudtam, hogy extrára van szükség, flow-ba kell kerülni, mert a svédek cserekapusa nagyon jól szállt be a meccsbe, muszáj volt felvenni vele a versenyt.

– Kívülről úgy látszott, a magyar csapat jobban bírja erővel a mérkőzés hajráját. Ezt meg tudod erősíteni?

– Abszolút! Nekik a kulcsjátékosaik nagyon sokat játszottak szinte az összes meccsen, de azért nagyon jó játékosállománnyal bírnak ők is. A meccs elejétől kezdve az volt a taktikánk, hogy próbáljuk őket mentálisan összeroppantani és fizikálisan egyre jobban gyengíteni. Ez szerintem többnyire sikerült is.

– Milyen hangulatban készült erre a meccsre a csapat? Mégiscsak egy olyan válogatottal játszottatok, amely végig simán menetelt az Európa-bajnokságon, múlt hétfőn a magyar válogatottat is nagy különbséggel győzte le.

– A mi csapatunkra nem igazán jellemző az izgulás, ha egy-két játékosnak mégis problémája van ezzel, azoknak segítünk, kibeszélik ezt magukból. Szerintem az egész Európa-bajnokságon látszott, hogy higgadtan kezeljük a különböző helyzeteket. Tudtuk, hogy meg tudjuk csinálni, azt is, hogy miként tudjuk megcsinálni. Nem volt miért izgulnunk. A legjobb nyolc közé jutást kötelező feladatnak tekintettük, de természetesen éremszerzésről álmodtunk.

– Legyőztétek a korosztály két évvel ezelőtti Európa-bajnokát és a tavalyi világbajnokot is. Mit jelent számodra ez az Európa-bajnoki aranyérem?

– Eszméletlen. Igazából még mindig nagyon nehéz felfogni, hogy mi történt Kolozsváron. Rengeteg pluszt adott, hogy ennyi ember kilátogatott a döntőre, és ilyen atmoszférát teremtettek nekünk. Otthon érezhettük magunkat.

– Közeledik a klubszezon kezdete is, amelyben te leszel NB I-es férfi kézilabdacsapatunk egyik kapusa. Mit vársz ettől a kihívástól?

– Egy hét pihenőnk biztosan lesz, igyekszünk regenerálódni, kikapcsolódni, barátokkal lenni, aztán pedig megkezdjük a szezont. Bizakodva állok hozzá, szerintem fiatalos kézilabdát játszunk, természetesen a rutinos játékosok tapasztalatával megerősítve. Több feladat hárulhat rám is, mint korábban, muszáj lesz ezeket a lépcsőfokokat megugranom. Remélem, ehhez lendületet ad a mostani Európa-bajnoki siker.

(Fotók: FRH)

Cikkajánló

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

U21-es vb-ezüstérmes is érkezik férfi kéziseinkhez

Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin